2010. május 3., hétfő

Carceri környéke


A kolostort körül öleli az erdő olyan, mint egy nagy park, zöld övezet, csak sokkal természetesebb. Jól esett itt csendben sétálni, nézegetni a fákat, a sziklákat, erdei ösvényeket, amelyek többnyire egy-egy barlanghoz vezetnek. A barlangokra kiírták, hogy az Rufin testvéré, Masseoé, Leóé, de a testvérek gondolom nem igen tartottak igényt saját barlangra. Mikor elhúzódtak egy ideig, remetéskedni, akkor behúzódtak valamelyikbe és itt imádkoztak, elmélkedtek. Mi is kipróbáltunk egyet, kettőt. Mindenképp imádságra hangoló, és tartalmas beszélgetésekre alkalmas.
Nagyobb csoportoknak szabadtéri misére is lehetősége van a szabadtéri oltároknál, vagy a kápolnában. Érdekes szokás, hogy kis papír darabkára ima szándékokat írogatnak a látogatok és valamelyik kinti  oltárára leteszik. Az arra sétáló ferences testvérek el-elvesznek egy papírt, elolvassák és a kért szándékra imádkoznak. Ez többnyire a kora délelőtti órákban, vagy késő délután történik, amikor a látogatók előtt zárva van a remeteség és csendben lehet imádkozni. Mi vendégek voltunk, de azért egyet elolvastunk és a kért szándékra az imát is elmondtuk. Napközben az itt élő közösség fogadja a csoportokat, vezetik őket, de az ima egyik fontos része a napirendnek. Vannak olyan helyek, ahová csak vezetővel lehet bemenni, mint a Sienai szent Bernardin által kialakított első kolostor. Bennünket végig vezettek ezeken a helyeken is. Érdekes volt látni az ősi cellákat, eredeti berendezéssel. Az ablakból is nagyon szép a kilátás. Különösen verőfényes napsütésben jó messze el lehet látni a völgyben. A záróra előtt nem sokakkal indultunk visszafele a szálláshelyünkre. Elköszöntünk a bennünket fogadó közösségtől. Egy idősebb ferences a zöldséges kertben kapált, mert a fizikai munka is része a remete életnek. Kedvesen intett nekünk, mint ismerősöknek, pedig most láttuk először őt. Mi is visszaköszöntünk és elindultunk a völgy fele. Nagyon felszabadító érzés volt ezeken a tájakon gyalog barangolni. Mindenképp az is közre játszott, hogy másnap volt az örök fogadalmunk. Az itt töltött délután a felkészülés része volt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A megjegyzéseket előbb elolvasom, ezért kis türelmet kérek a megjelenésig. Köszönettel.