2010. március 28., vasárnap

Rivo Torto


Többszöri kísérlet után sikerült meglátogatnunk Rivo Tortot. Assisitől 15-20 km-re fekszik a helyiség és magyarul a neve kanyargó patakot jelent. Jövet-menet néhányszor már elmentünk előtte, de mindig zárva találtuk. Végre egyik délután sikerült bejutnunk a templomba. 1208 és 1211 között valahol itt a környéken lakott egy szegényes kunyhóban (istállóban) szent Ferenc első társaival. A három Társ legendája erről így ír: „ A boldogságos atya akkoriban fiaival egyetemben Assisi közelében egy Rivo Tortónak nevezett helyen tartózkodott, ahol egy mindenektől elhagyott pajta állott. A pajta olyan szűk volt, hogy állni vagy ülni alig lehetett benne. Itt igen gyakran még mindennapi kenyerük is hiányzott, és kénytelenek voltak beérni répával, melyet itt-ott sikerült összekoldulniuk. Isten embere a pajta gerendájára felírta mindegyik testvér nevét, hogy ha pihenni vagy imádkozni akarnak, megtalálják helyüket, és így semmi fölös zaj, ami egyébként a hely szűk volta miatt alig volt elkerülhető, ne zavarja a lélek csendjét. „
Ennek az emléknek az ápolására létesült ez a szentély, amelyet a konventuális (minorita) ferencesek tartanak fenn. 1854 februárjában egy földrengés pusztította el a korábbi létesítményt. Ezután épült a mostani templom, neogótikus stílusban, úgyhogy a templom viszonylag újnak számit.
A templomban egy kunyhót – istállót őriznek. Ehhez hasonlóban lakhattak az első testvérek, amíg egy szamaras gazda ki nem űzte őket innen.
Egy napon azonban, mikor a testvérek éppen a mondott helyen tartózkodtak, odajött egy szamaras parasztember azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy szamarának a pajtában készítsen helyet. Hogy pedig a testvérek meg ne akadályozzák szándékában, egyenesen behajtott szamarával, s közben így beszélt hozzá: "Lépj be, lépj be csak bátran, itt jól érezzük majd magunkat." A szent atya, amikor hallotta a paraszt szavait és megértette szándékát, egy kissé felindult ellene, főleg azért, mivel nagy lármát csapott szamarával és zavarta a testvéreket, akik valamennyien mély csendben imádkoztak. Azért az Isten embere így szólt a testvérekhez: "Tudom, testvéreim, hogy Isten nem azért hívott bennünket, hogy istállót készítsünk egy szamárnak, vagy hogy az emberek látogatásait fogadjuk, hanem hogy prédikálással és üdvös tanácsok adásával megmutassuk az embereknek az üdvözülés útját, főleg pedig, hogy ne szűnjünk meg imádkozni és hálát adni."
A pajtát tehát otthagyták a szegény leprások használatára, maguk pedig a Sancta Maria de Portiuncula templom mellé költöztek át, ahol egyszer -még mielőtt a templom birtokjogát megkapták volna -már laktak az ott levő nyomorúságos viskóban.”
 (A három társ legendája 53)

A Rivo Tortoi közösség életének egy kis epizódja jól bemutatja, hogy a testvérek kemény bűnbánatban éltek, de egyben szent Ferenc gyöngédségét és finomságát is ecseteli. „A rend kezdetén, amikor tudniillik Szent Ferenchez kezdtek csatlakozni a testvérek, Rivo Tortóban tartózkodott velük. Egyik éjszaka éjfél körül, míg mindenki aludt a saját helyén, valaki felkiáltott: "Meghalok! Meghalok!" A testvérek csodálkozva és megrettenve valamennyien fölriadtak. Szent Ferenc tüstént fölkelt és így szólt: "Keljetek föl, testvérek, és gyújtsatok gyertyát!" Miután meggyújtották, Szent Ferenc megkérdezte: "Ki mondta azt, hogy meghalok?" Az illető testvér pedig válaszolt: "Én." Szent Ferenc azt mondta neki: "Mi baj van, testvér? Hogyhogy meghalsz?" Erre az: "Meghalok, mert olyan éhes vagyok." Szent Ferenc ekkor, mint szeretettel és gyöngéd tapintattal eltelt ember, tüstént megteríttette az asztalt, és hogy a testvér ne szégyenkezzék egyedül étkezni, valamennyien együtt ettek vele. Mert ez a testvér meg a többiek is csak nem régen tértek az Úrhoz, és módfelett sanyargatták testüket. Az étkezés után pedig így beszélt Szent Ferenc a többi testvérhez: "Testvéreim, én amondó vagyok, hogy ki-ki vegye figyelembe saját testi adottságait, mert lehet, hogy valamelyikőtök kevesebb kenyérrel beéri, mint a másik, de azt mégsem akarom, hogy aki bőségesebb táplálékra szorul, azt igyekezzék utánozni az étkezésben, akinek kevesebb is elég, hanem mindenki, saját természetével számot vetve, adja meg testének azt, amire szüksége van. Mert ahogy a mértéktelen evéstől, mint a test és a lélek számára ártalmas dologtól, óvakodnunk kell, ugyanígy a túlzott böjtöléstől is. Annál is inkább, mert az Úr irgalmasságot akar és nem áldozatot."  (Perugiai Legenda 1-2)

2010. március 23., kedd

A nap vége


A San Damiano kis templomának és kolostorának látogatása után, este visszatértünk a szálláshelyünkre a Santa Maria de Angelibe. A közösségi vacsora után átmentünk a kolostornak abba a részébe, ahol fiatalokkal foglalkoznak. Ez egy elkülönített rész, kifejezetten erre a célra. Tíz-tizenöt éve indult a foglalkozás. Most már egy teljes központtá nőtte ki magát. Ferences testvérek és ferences nővérek foglakoznak itt fiatalokkal, akiket különféle plébániákról hoznak ide, vagy maguk a fiatalok jelentkeznek be. A szervezők a templomokat, zarándokhelyeket, plébániákat tele szórják meghívókkal, program javaslatokkal, így értesülnek a részt venni szándékozók a soron következő programról. Hetes turnusokban van a foglalkozás. Úgy fogalmaztak a szervezők, hogy ferences tapasztalatot szeretnének átadni. Amikor jobban körülnéztem akkor fedeztem fel, hogy ezek a fiatalok ott voltak a San Damianoban az esti vecsernyén. Ők töltötték meg a templomot. Sőt a diakónus, aki a liturgiát vezette, az is itt volt, és a ferences nővér is. Gitáros ének kíséretében, a fiatalok a Tökéletes Boldogságról tartottak előadást. Azt hiszem nagy részét rögtönözték. Nagyon jó hangulat volt. Egyik nővér játszotta a portást és egy seprűvel jól elintézte a „csavargó barátokat”. Játék közben, fűbemászó dallammal állandóan visszhangzott: perfette letitia – tökéletes boldogság. Az előadást követően vetítés következett szent Ferenc életéről. Jó hosszú volt az egész, de a fiatalok bírták, sőt úgy tűnt, hogy jól érezték magukat. Ezután jött az esti ima és a lefekvés előtti intelmek a csendre, rendre vonatkozóan. Valószínű a papjuk lehetett, aki nem szeretett volna levizsgázni Assisiben a fiataljaival. Mi is élmény dús emlékekkel tértünk nyugovóra.


A San Damianoból való hazatérés elmesélése közben jutott eszembe egy másik alkalom is, amikor egyedül igyekeztem a Porciunculaba visszajutni. Arra gondoltam, hogy megspórolom a busz jegyet és nekivágok gyalogosan. Betájoltam magam torony iránt és elindultam. Arra viszont nem számítottam, hogy a szántóföldeken a barázdák sokkal mélyebben, mint nálunk. Nagyon sok időbe és fáradságba került átvergődnöm egy ilyen mély szántáson, miközben jól belekevertem magam a sárba. Mikor nagy nehezen kiértem a főútra, akkor attól tartottam, hogy vagy egy gyorsan közlekedő autó üt el, vagy az udvarokból nekem rohanó kutyák kiszabadulnak és levesznek a lábamról. Hát ebben a helyzetben már nem tűnt annyira békésnek Assisi, pedig csak a szokásos civilizált élettel találkoztam, most gyalogosan, kiszolgáltatott állapotban. Nagyon örvendtem, amikor haza érkeztem a kolostori szobámba és kifújhattam magamból ezt a kalandos visszautat.

2010. március 22., hétfő

Kápolnák


Az eddig említett kápolnákon kívül, még két kápolnáról kell beszélnem, amelyet meglátogattunk. Ezek a kápolnák közvetlenül a San Damiano bejárata mellett találhatók. Valójában itt lépik be a látogató, amikor ide megérkezik, mert a templom főbejárata mindig zárva van. Valamikor egy helyiséget alkotott ez a két kápolna, és az itt élő pap otthona volt. Itt fogadta 1205-ben az ifjú Ferencet az a pap, aki a San Damiano őrzésével, gondozásával volt megbízva. Később, szent Klára idejében, ebben a szobában lakott 3-4 testvér, akik a nővérek gondozásával voltak megbízva. Szent misét mutattak be a templomban és koldulni jártak a nővérek számára is.
Igaz ugyan, hogy mikor a Krisztusnak szentelt szüzek kezdtek számban gyarapodni és a világ különböző tájairól egybeseregleni; mikor a kolostorban a teljes szegénység követésével a legnagyobb tökéletességgel rendezkedtek be, és az összes erények díszével ékesítették fel magukat, a szent atya fokozatosan visszavonult tőlük, de azért nem szűnt meg továbbra is gondoskodni róluk és a Szentlélekben szeretni őket.” (2 Cel 205) 1225 tavaszán itt feküdt betegen szent Ferenc, nagyon meggyengült látással.
Az első kápolnában egy szép festmény látható 1517-ből, amelynek közepén a Madonnát festették meg a kis Jézussal, de ott látjuk, szent Klárát, szent Ferencet és szent Jeromost.
A következő kápolnában egy nagyon szép feszület látható a XVI századból, amelyet Innocenzo de Pallermo testvér faragott fából. Valószínű azt a szenvedő Krisztust mintázta meg, amelyről szent Ferenc oly gyakran elmélkedett. Krisztus arcát nézve egyik fele nyugodtabbnak tűnik, szinte mosolygós arc, a másik fele pedig szenved. A helybeliek mindig nagyra tartották ezt a feszületet, amelyhez több csoda is fűződik.


2010. március 21., vasárnap

Szent Ágnes oratóriuma


A közösségi melegedőtől néhány lépcső a szent Ágnes oratóriuma. Szent Ágnes, szent Klára testvére volt. „Ágnes ugyanis tizenhat nappal Klára megtérése után a Szentlélek sugallatára nénjéhez sietett és feltárta előtte szívének szándékát; kijelentette, hogy ezentúl egyedül az Úrnak kíván szolgálni. Nővére kitörő örömmel ölelte őt magához, és így szólt hozzá: ,,Hálát adok Istennek, édes húgom, hogy érted való aggódásomban meghallgatott.''  (Szent Klára élete 24) Ágnes, 1253-ban halt meg, itt a San Damianoban.
Kis kápolna ez a hely, barna gerendákkal, egy oltárral és tabernákulummal. Alkalmas hely a csendes imádságra.

2010. március 20., szombat

Túzhely


Közösségi tűzhely

A bennünket vezető testvér megmutatta a régi kolostor közösségi melegedőjét. Itt megcsodáltuk a hatalmas közösségi tűzhelyet. Néhányan közülünk be is állottak, sőt beültek a kandallóba. Többen is elfértek benne. Érdekesség képen, mivel ezt a tűzhelyet már nem használják, inkább múzeumi tárgy, padokat tettek be. Különben azért voltak nagyok ezek a kolostori tűzhelyek, hogy többen elférjenek körülötte, mert ez közösségi melegedőnek is számított. A kolostorban sehol nem volt fűtés, csak itt lehetett melegedni. Este a közös rekreáció (felűdűlés) helye is ez volt.
A mosás is itt történt. Ez a hely, a szerzetesi közösség fontos találkozási helye volt. Még az Alvernán láttam helyre állítva ezt a közösségi melegedőt. Ott is hatalmas kandalló van a régi konyhában. A vezetőnk szerint egy kolostor fontos tartozéka az erdő, a kápolna, a barlang és a víz volt. Érdekesnek találtam a felsorolását

2010. március 19., péntek

Ebédlő


A kolostor négyszögű udvaráról, a kerengőn keresztül a kolostor régi ebédlőjébe vezettek bennünket. A San Damianoban lakó testvérek 1948-ig használták az ebédlőt. Szent Klára óta az ebédlő boltozatát kicserélték, de a bútorzat a régi. Megcsodáltuk, hogy szent Klára helyét itt is friss virág jelzi. Néhányszor később is jártam itt, de mindig volt virág az asztalon. Igaz, hogy csak akkor jutottam be az ebédlőbe, amikor a ferences atya vezetett bennünket, máskor a kerengőre nyíló ablakon lehetett benézni, és csak rövid időre a sok látogató miatt. A falon két szép festmény látható a XVII századból. Egyiken szent Ferencet láthatjuk, ahogyan szól hozzá a Keresztre Feszített. A másikon szent Klára megáldja a kenyeret, amely megszaporodott. A bennünket vezető ferences atya elmesélt néhány történetet, ami az ebédlőhöz kötődik, és amelyeket Celanói Tamás szent Kláráról irt, életrajzában megtalálható.
 Az egész monostorban mindössze egy kenyér akadt; pedig már az ebéd ideje küszöbön állott, és a nővérek nagyon éhesek voltak. A szent tehát magához hívatta az ezzel megbízott nővért, meghagyta neki, hogy a kenyeret vágja két részre, s egyik felét küldje el a Testvéreknek, a másikat pedig tartsa vissza a nővérek részére. Majd utána azt parancsolta neki, hogy a visszamaradt kenyeret a Szegény Úrnők számának megfelelően szeletelje ötven darabra, és tegye eléjük a szegénység asztalára. És amikor a készséges lány erre megkockáztatta azt a megjegyzést, hogy ahhoz, hogy ilyen falatka kenyérből annyi darabot ki lehessen hozni, Krisztus régi csodáinak megújítására volna szükség, ő csak ennyit mondott: ,,Lányom, csak tedd meg, amit mondok neked.'' A lány sietett teljesíteni az anya parancsát, az anya pedig sietett buzgó fohászait leányaiért Krisztus trónusa elé küldeni. És íme, a kicsiny kenyér a szétosztó nővér kezében az isteni gondviselés ajándékából folyvást nagyobbodott, s utoljára a monostor valamennyi lakója megkapta a maga illendő részét.”
1228-ban, Ferenc szentté avatása után IX Gergely pápa meglátogatta Klárát. Amikor látta, hogy milyen nagy szegénységben élnek mindenképp rá Akarta venni, hogy fogadjanak el birtokot, amit Klára visszautasított.
Boldogemlékű Gergely pápa úr, aki amilyen méltó volt a pápai trónra, éppen olyan tiszteletreméltó volt erényeiért, atyai jóságában talán még nagyobb szeretettel övezte szentünket. Egyszer mindenáron rá akarta beszélni, hogy az idők forgandóságára és a korok változására való tekintettel járuljon hozzá bizonyos birtokok elfogadásához, melyeket szívesen rendelkezésére bocsát. Ő azonban a leghatározottabban ellenállt ennek a tervnek, és semmiképpen sem volt hajlandó hozzájárulni. A pápa közbevetésére: ,,Ha netalán szegénységi fogadalmad miatt félnél elfogadni, ezennel feloldunk alóla'', csak ennyit válaszolt: ,,Szentséges atyám, Krisztus követése alól sosem kívánok feloldoztatni.''

Szent Klára 1216-ban már megkapta III Ince pápától a „szegénység privilégiumát,” azt a kiváltságot, hogy semmit se birtokolhatnak, amely alól soha nem akart feloldozást. 
Itt az ebédlő előtt történt az olaj csoda is:
Krisztus szolgálói egy napon tökéletesen kifogytak az olajból, még annyi sem maradt, hogy legalább a betegeknek tudtak volna főzni. Klára úrnő, az alázatosság mesternője, fogta és saját kezűleg kimosta az egyik üresen álló edényt; utána úgy üresen félretette, hogy a kéregető testvérnek keze ügyébe essék. Egyúttal tüstént üzent a testvérnek, hogy haladéktalanul menjen olajat kéregetni. A jámbor testvér, hogy kisegítse őket szorultságukból, rögtön az üres edényért futott. ,,De nem azon múlik, aki erőlködik vagy aki törtet, hanem az irgalmas Istenen.'' Mert egyedül Isten könyörülő irgalmából telt meg az edény olajjal. Másszóval Szent Klára imádsága a Szegény Úrnők vigasztalására megelőzte a testvér szolgálatkészségét. A jó testvér abban a hiszemben, hogy becsapták, még zúgolódott is magában: ,,Lám, ezek a jámbor asszonyok a bolondját járatják velem - mondotta -, pedig íme, az edény színültig tele van olajjal.''
A kolostor ebédlője, nem kizárólag az étkezés helye, hanem a testvéri találkozásé is. A nővérek közössége hetente itt tartotta a bűnbánati káptalant is, amikor kölcsönösen bocsánatot kértek egymástól mindazért, amit a közösség ellen vétkeztek. Ugyanakkor itt születtek azok a döntések, amelyek a közösségi életet érintették.

2010. március 18., csütörtök

Az udvar (San Damiano)


A quadrum (négyszögű udvar) és a kerengő
A dormitórium végén, a fronton található az eredeti főbejárati ajtó, amit szent Klára idejében használtak. Ez ma már csak érdekesség. Itt jobbra kellett fordulnunk, a lépcsőkön lefele haladva a kolostor négyszögű udvarára jutottunk. Nagyon szép a quadrum, hangulatos a közepén álló kúttal (vízgyűjtő), gondozott pázsittal és virágokkal. A kolostor struktúrája nagyrészt ugyanez volt szent Ferenc és szent Klára idejében is, de végleges formáját a XV-XVIII század között nyerte el. Ezen a helyen, a kolostor kerengőjében, 1253. november 24-28 között zajlott le szent Klára szenté avatási eljárása (kanonizációja). A szenté avatási per elnöke Spoletoi Bartalan püspök volt. Ugyanakkor, amint a szenté avatási jegyzőkönyvből kiderül Leó, Angelus, és Márk testvér is segédkezett.


Szent Klára szenté avatása alkalmával jegyezték fel:


Benedetta nővér, San Damiano … monostorának akkori apátnője, többi nővérével egyöntetűen mondották a fentebb említett tiszteletreméltó spoletói püspök úr és atya jelenlétében, hogy mindaz, ami életszentség tekintetében bármely, Szűz Mária után élt szent asszonyban valóban megtalálható, elmondható és tanúsítható, az szent emlékű Klára úrnőről, egykori apátnőjükről és szentséges Anyjukról is igaz. Mindez az ő egész életéből következik, amiért mindannyian készek megesküdni, nyilatkozni és tanúskodni. Mivel ők látták csodálatos megtérését, és abban az időben, mikor vele tartózkodtak a mondott monostorban, látták életének szentségét és az ő angyali szerzetesi életét, amiről emberi szavakkal soha sem tudnának teljes beszámolót nyújtani.



2010. március 17., szerda

Dormitorium


A szent Klára oratóriumából néhány lépcsőn fellépve egy nagy, közösségi terembe jutottunk. Itt aludtak a nővérek, itt halt meg szent Klára1253. augusztus 11-én, 27 évvel szent Ferenc halála után. A helyet kereszttel jelölték meg, és egy csokor fehér virág van itt mindig. A falon még egy szép, XIV századi nagy feszület látható. A helyiség a templom hajója fölött van, egyszerű kőfal, barna gerendák. Két ablaka a kolostor udvarára néz. Fűtés helyét nem láttam. Nem is volt. Itt zsúfolódtak össze a nővérek tűrve a téli hideget, és a nyári meleget. Ennél jobban szó szerint nem lehet venni a szegénységet. Itt tartózkodott a legtöbbet szent Klára, hisz legalább 27 évig volt beteg. 1252 Karácsonyán is betegen feküdt. A nővérek magára hagyták, elmentek az éjszakai imaórára. Ekkor Klárának különös kegyelemben volt része. Hallotta a testvérek énekét a szent Ferenc bazilikából, majd a misét is láthatta. Fizikailag ez lehetetlen, mert a város két végén áll a két templom. Közöttük pedig domb van. Mikor a nővérek visszajöttek ezt mondta nekik: ,,Áldott legyen az Úr Jézus Krisztus, aki, mialatt ti valamennyien magamra hagytatok, nem hagyott el. Mert íme, Krisztus kegyelméből végigélvezhettem az egész ünnepi istentiszteletet, mely ma éjjel Szent Ferenc templomában végbement.'' A vezetőnk tréfásan azt mondta, hogy ez volt a világtörténelem első egyenes adásban közvetített szentmiséje. Tény, hogy 1954-ben Klárát a televízió védőszentjévé nyilvánították.
Ebben a helyiségben hangzottak el utolsó szavai is, amelyet Celanói Tamás így jegyzett fel:
A szentséges szűz ekkor magába fordulva halkan így kezdte biztatni lelkét:,,Indulj csak nyugodtan, mert jó úti társaságod lesz. Indulj hát - folytatta -, mert aki téged teremtett, meg is szentelt; szüntelenül úgy vigyázott rád, mint az anya vigyáz gyermekére, és soha sem szűnt meg gyöngéd szeretettel szeretni. Áldott légy, Uram - fűzte hozzá -, aki engem megteremtettél.'' (Szent Klára életrajza 46)

2010. március 16., kedd

Szent Klára oratóriuma


A szent Klára kis kertjéből visszaérkezve, a lépcsőn felfele haladva, a beteg nővérek kápolnájába jutottunk. Szent Klára kedven imádkozó helye, de ugyanakkor betegsége miatt is gyakran tartózkodott itt. Mivel az oratórium közvetlenül a templom szentélye felett van nagyon ötletes módon egy lyukat fúrtak a padlóba, és innen lehetett követni a templomban folyó szentmisét. Nagyon szép az a kis fülke, pasztoforium, amelyben az Oltáriszentséget őrizték egy elefántcsont dobozban. Itt imádkozott szent Klára, amikor 1241-ben a szaracénok megtámadták a kolostort. Amikor az Úr Jézus oltalmába ajánlotta önmagát és a rábízott nővéreket hangot hallottak: „én megvédelek, mindig is megvédtelek.” Képen látható a monstrancia, amit szent Klára a kezében tartott, és a szaracénok nagy fényességet láttak, aminek hatására megtorpantak és elvonultak. Ennek emlékére Assisiben azóta is június 22 fogadalmi nap. 
A kis kápolnát a XIV századból származó festmények díszítik, amelyek korabeli jeleneteket elevenítenek meg. Például szent Klára és nővér társai imádkoznak a pasztofórium előtt, amelybe a kis Jézus képét festették meg. A diadalíven a négy evangélista képe látható, az oltár mögött középen a Szűzanya a kis Jézussal, kétfelől pedig szent Ferenc és szent Klára.
Az oltárral szembe állva jobb felől egy falba épített, fa szekrény látható. Gondolom itt tarthatták azt a néhány ereklyét, amiről Barsi Balázs atyánál olvastam, de mi csak fényképen láttuk. Ezek: egy csengő, amely a nővéreket zsolozsmára hívta, egy kis alabástrom monstrancia, doboz az oltáriszentség őrzésére, valamint szent Klára kézzel irt breviáriuma, amelyet ő és a nővérek használtak a zsolozsmánál. Egy hagyomány szerint, amely nem régibb a XVII századnál maga Leó testvér másolta ezt a breviáriumot, ami kevésbé tűnik valószínűnek. Ugyanis Leó testvérnek nagyon szép kézírása volt, ez inkább egy hivatalos másoló írásának tűnik. Azonban mit sem vesz el az ereklye értékéből, mert ezt valóban szent Klára és nővér társai használták.

2010. március 15., hétfő

Szent Klára kis kertje

Miután megcsodáltuk a nővérek kórusát visszajöttünk abba az előtérbe, ahová az első klarisszákat temették (sepolcreto) és innen egy szűk lépcsőn felfele indultunk. Fél úton, egy ajtón kiléptünk a szabadba, szent Klára kis kertjébe, ahol a hagyomány szerint rózsát és ibolyát ültetett. Szent Ferenc 1225 őszén itt költötte a Naphimnuszt. Úgy tudom, hogy a látogatók elől általában zárva van a kert. Nekünk szerencsénk volt, hogy a kolostor egyik lakója vezetett körbe így megtekinthettük. Ízlésesen kiképzett terasz tárult elénk, ahonnan nagyon szép kilátás nyílik a Spoleto völgyére. Lent a fal mellett állott az a vesszőkből font kunyhó, ahová szent Ferenc néha meghúzódott. A helyet cserép tábla jelöli. Nagyon messze el lehet látni innen. Nem csoda, hogy a látvány megihlette szent Ferenc lelkét. A kolostor oldalán egy márványtáblára fel is vésték a Naphimnusz szövegét.
„Áldott légy, Uram, és minden alkotásod.
Legfőképpen Urunk – Bátyánk, a Nap,
Aki a nappalt adja és ránk deríti a Te világosságodat.
És szép ő és sugárzó nagy ragyogással ékes:
A Te képed, Fölséges.”

2010. március 10., szerda

San Damiano – Kolostor


Sepolcreto, vagyis kistemető
A templom szentélyének jobb oldalán levő ajtón keresztül léptünk be abba a kis terembe, amit sepolcretonak, kistemetőnek hívnak. Ide temették a San Damianoban meghalt első nővéreket. Például Ágnest, aki szent Klára nővére volt, édesanyjukat Hortulánát, aki férje halála után szintén belépett a rendbe. Az ő testét később átvitték a Szent Klára bazilika egyik kápolnájába.
Kis Kórus (Il Coretto)
A kistemetőből egy szép gótikus ajtó visz a nővérek oratóriumába, ahol a zsolozsmát énekelték. A berendezés a XIII századból való: eléggé nyers, gyalulatlan stallum, pulpitus. Később a ferences szent helyeken több ilyent is láttunk. Nem stílusos bútorzat, de lelkiséget sugároz. Kihelyezték az első nővérek névsorát. Ötvenegy név van, úgy ahogy egy 1238. június 8-án keltezett közjegyzői dokumentumban található. Csupán a keresztnevek, mert a kolostorba lépéskor mindenki számár meghaltak, senki másnak nem léteznek csak Istennek.
Szent Klára a regulát (szabályzatot) forma vitaenek, életformának, megvalósítható lelki programnak nevezi.
Miután a fölséges mennyei Atya kegyelmével méltóztatta megvilágosítani szívemet, hogy boldogságos Szent Ferenc atyánk megtérése után nem sokkal példájára és tanítására bűnbánatot tartsak, nővéreimmel együtt önként engedelmességet fogadtam neki. Látta pedig a boldogságos szent atya, hogy nem félünk semmilyen szegénységtől, munkától, megpróbáltatástól, ínségtől és a világ megvetésétől, sőt ezeket még nagyobb gyönyörűségnek tartjuk, részvéttől indíttatva a következő életmódot írta nekünk: Mivel a szent evangélium szerinti tökéletes élet választásával isteni sugallatra a magasságbeli, fölséges király, a mennyei Atya leányaivá és szolgálóivá lettetek és eljegyeztétek magatokat a Szentlélekkel, akarom, s ezennel a magam és testvéreim nevében ígérem is, hogy éppoly szeretettel fogok rólatok gondoskodni és éppoly odaadással törődök veletek, mint ővelük. „ (Klarissza regula VI fejezet)

A többnyire szent Klára életét megörökítő freskók a XV századból valók. Megfestették szent Klára arcát, ahogyan ima után ragyogott, más helyen a kis Jézussal a karjában ábrázolták.
Itt látható az a bemélyedés is, ahová szent Ferenc elrejtőzött., amikor az apja  kereste. Eléggé alacsony bemélyedés a falban, nem nagyobb 1,60-nál. Bizonyíték szent Ferenc alacsony termetére. Közülünk többen megpróbáltak beállni, de csak az alacsonyabbak fértek el benne.

2010. március 9., kedd

San Damiano - belülről

Amikor beléptünk a templomba, meglepődve tapasztaltuk, hogy zsúfolásig tele volt. Igaz, hogy kis templomocska az egész, de nem számítottam ilyen tömegre. Később megtudtuk, hogy minden délután 5 órától vecsernyét végeznek itt. Mindenfele, még a földön is fiatalok, nővérek ültek. Elől a szentélyben ferences testvérek foglalták el a stallumokat és egy fiatal diakónus vezette a liturgiát. A nyelv miatt többnyire lélekben tudtunk belekapcsolódni, mégis sok minden érthető volt. A diakónus lelkesen beszélt arról, hogy szent Ferencnek mennyire mély Isten tapasztalata volt ezen a helyen, amikor a megfeszített Krisztus így szólt hozzá: „menj Ferenc építsd fel házamat.” Azonban ez nem kizárólag az ő tapasztalat kell, hogy legyen, mert Krisztus bennünket is megszólít, és feladatot ad.
A vecsernye után szentmisét mutattunk be. Nagy kegyelem, hogy ezen a szent helyen, így a szentmisében is Isten elé állhattunk. A szentmise után egy kedves ott lakó ferences testvér bemutatta a templomot és a kolostort.
A templom

„Ferenc a Keresztrefeszített említett látomása és szavai után egészen felvidulva emelkedett fel. Megjelölte magát a szent kereszt jelével, lóra szállott, s utána jó sok vég különböző színű posztóval megrakodva Folignóba indult. Ott nemcsak a posztót, hanem lovát és minden egyebét is áruba bocsátotta. (A szerencsés vásár után) azon melegében visszatért San Damiano templomához.
Itt egy szegény pappal találkozott: nagy bizalommal és tisztelettel kezet csókolt neki és felajánlotta minden pénzét. Majd rendben feltárta előtte életére vonatkozó elképzelését. A pap álmélkodva és csodálkozással hallgatta megtérésének történetét. Eleinte nem is akart hinni neki. Azt gondolta, hogy gúnyolódni akar vele, s ezért kereken elutasította a pénz átvételét. Ferenc azonban egyre nagyobb hévvel és kitartással beszélt, hogy szavai hitelre találjanak, és egyben sürgetően kérte a papot, hogy állandóan vele maradhasson.
Végül a pap megengedte, hogy nála lakjék, a pénzt azonban, szüleitől való félelmében nem fogadta el tőle. Ferenc erre fogta az összeget, s mint a világ igazi megvetője, bedobta egy ablakba, s ezentúl annyiba sem vette, mint a föld sarát.” (Három Társ Legendája 16)

Az oltár irányába nézve, hátul jobbra található egy négyszögű ablak. Ez a „finestra del denaro”, „ a pénz ablaka”, ahová szent Ferenc behajította a zacskó pénz, amelyet a templom papja nem akart elfogadni. Körülötte a XIV. századból való restaurált festmények láthatók. Jobbra Ferenc és az apja. A hátsó falon Assisi legősibb ábrázolása. Különben a falak nagyon régies benyomást keltenek, valószínűleg szándékosan, szinte gondozatlannak tűnik.
Elül a főoltár fölé függesztették a tau kereszt másolatát. Az eredetit a szent Klára bazilikában őrzik. A szentélyt stallumok veszik körbe.
1212 Virágvasárnapján szent Ferenc itt a San Damianoban fogadta szent Klárát, amikor Klára elhatározta, hogy Ferenc példájára, ő is követni fogja Krisztust.
„Klára néhány nap múlva a San Angelo de Panzo templomhoz ment át. Mivel azon-ban lelke itt sem tudott megnyugodni, Szent Ferenc tanácsára utoljára San Damiano templomához költözött át. Itt végre biztos talajba mélyeszthette lelkének horgonyát. Ez volt ugyanis az a templom, amelynek kijavításán Ferenc annak idején olyan csodálatos kitartással dolgozott, és fenntartására papjának jelentős pénzösszeget adományozott. Ez volt az a hely, ahol Ferenc imádság közben a keresztfáról ezt a szózatot hallotta: ,,Ferenc, menj, állítsd helyre hajlékomat, mely, mint látod, összedőléssel fenyeget.'' Mennyei Jegyese szerelméért ennek a parányi monostornak börtönébe zárkózott Klára szűz. Amíg csak élt, itt rejtőzött a világ háborgásai elől, és itt tartotta kemény fegyelemben testét. Ebben a sziklaodúban fészkelt az ezüstgalamb, itt szülte világra a szüzek közösségét, itt alapította meg szent monostorát, és itt vetette meg alapját a Szegény Úrnők Szerzetének.” (Celanoi Tamás Szent Klára élete 10)
A templom szentélyének a végén van egy ablakocska, amely ráccsal van elfedve, ahol a nővérek áldoztak, amikor még itt laktak. Szent Klára és nővér társai az említett rácson keresztül nézhették a halott szent Ferencet.

2010. március 8., hétfő

San Damiano kivülről


A templom előtti téren gyülekezve, feltűnt, hogy nagyon sokan jönnek, mennek a templom körül. Épp egy csapat keleti arcvonású nővér csapat vonult el.
A templom homlokzatán egy rózsa ablak (roseta) látható. Ettől egy kicsit fennebb, balra van egy ajtó, amihez nem vezet lépcső. Eléggé feltűnő első látásra. Hamar kiderült, hogy amikor Szent Klára és nővér társai laktak a kolostorban (1212-1253 között) ez volt a háló szoba (dormitorium) ajtaja. Eredetileg a monostor főkapuja volt, és biztonsági okokból helyezték ilyen magasra. Assisiben még láttunk ilyen magasra helyezett bejáratot. Láncoktól tartott falépcsőn lehetett ide felmenni. 1253-ban, amikor szent Klára nővére, Ágnes meghalt, annyi ember állt ezen a falépcsőn, hogy az leszakadt. Szerencsére áldozat nem volt.
Egy hagyomány szerint Klára itt az ajtóban állt a kezében az Oltáriszentséggel 1240 szeptemberében, amikor a szaracénok Assisi ellen támadtak, de itt meghátráltak. Franciska nővér vallomása szerint, aki a szenté avatáskor tanúskodott, igazából valahol bennebb tartózkodhatott szent Klára. Tény, hogy a nővéreknek nem esett bántódása a támadás alkalmával.
Miután felidéztük a múltnak ezeket a szép történéseit elindultunk, hogy belülről is nézzük meg a templomot. A délutáni napsütésben jól esett a templom előtti oszlopcsarnok árnyéka, és hűvössége. Ez valamikor a 17. században utólag épült a templomhoz.

2010. március 7., vasárnap

San Damiano fele

A szent Rufin katedrálistól, jó kis gyaloglás lefele a san Damiano, kis temploma. Azt hiszem, jó 25-30 percbe is bele telt, míg a templomhoz értünk. Gyakorlatilag ki kell jönni Assisiből az úgynevezett Porta Novan (új kapu) a falakon kívülre, és még onnan is jó ideig ereszkedünk. Akik ellenkező irányból jönnek, szuszogva tartanak a város fele. Az utat olajfa ligetek szegélyezik. Azt hiszem, ezekről be is gyűjtik a termést, a fák fiatalnak tűnnek. Elhaladunk szent Ferenc életnagyságú bronz szobra mellett és meg is érkeztünk a templom előtti térre.
A San Damiano egyszerűn népies római stílusban épült. A sok szükségessé vált átalakítás és restaurálás ellenére lényegében ugyanolyan maradt, amilyennek szent Ferenc ismerte. „Néhány nappal ezután történt, hogy Ferenc San Damiano templomának környékén sétálgatott. Egyszerre csak benső szózatot hallott, hogy menjen be a templomba és imádkozzék. Erre haladéktalanul belépett és a Keresztre feszített képe előtt buzgó imádságba merült. És íme, a feszület megszólalt, s jósággal és szelídséggel ezt mondta neki: "Ferenc, nem látod, hogy házam omladozik? Menj tehát és javítsd meg nekem!" Mire ő remegve és álmélkodva így felelt: "Nagyon szívesen megteszem, Uram." Azt hitte ugyanis, hogy a kijelentés San Damiano templomára vonatkozik, mely régisége miatt már csakugyan összedőléssel fenyegetett.” (Három társ legendája 13)

2010. március 4., csütörtök

Szent Rufin - belülről


Amint beléptünk a három hajós katedrálisba, amely 1571-ben nagy átalakításon esett át, balra megszemlélhettük az üveglapokkal lefödött ókori fal maradványokat. Talán a római időkből vannak. Szép, díszes templom. Elül, az oltár alatt szent Rufin (+239) ereklyéit is megnéztük. Azonban bennünket jobban érdekelt az a keresztelőkút, amelyet szent Ferenc idejében használtak. Számukra ez templom legértékesebb ereklyéje. Megihletődve állottunk meg a gondosan őrzött keresztelő kút előtt, amelyet jelenleg egy ízléses vasrácsozat tart össze. Felül, a peremnél látszik, hogy mennyire repedezett a vörös márvány, amiből készült. Én titokban meg is érintettem, hisz amint már említettem, itt hullott a keresztvíz nem csak szent Ferenc fejére, hanem itt keresztelték szent Klárát, szent Ágnest, Szilvesztert, Rufin testvért, aki szent Klára unokaöccse volt. A legenda szerint a titokzatos koldus, vagy zarándok, aki megjelent Ferenc születésekor, most újra eljött és az édesanyától elkérte, hogy a karjába tarthassa a keresztelendő gyermeket. Utólag olvastam, hogy ugyancsak a legenda szerint a zarándok kőbe vésődött térdelő nyomát is mutogatják a keresztelő kút előtt, de erre ott senki nem hívta fel a figyelmünket. „Ferencet eredetileg Jánosnak nevezte el anyja. Atyja azonban, aki születésekor, éppen Franciaországban időzött, hazatérése után Ferencre változtatta nevét.” Három Társ legendája,21)
Évek múlva lehetőségem adódott újra visszatérni látogatóba, de most már egyedül voltam. Emlékszem, hogy miközben egy oldal kápolnában megpróbáltam elcsendesedni egy nagy papi zarándok csoport érkezett. Zajosan közlekedtek, már egyszer elkerültük egymást és most újra utolértek. Beültek ők is a padokba majd egy tized rózsafüzér elimádkozása után tovább mentek. Miután én is alaposan körbe jártam a templomot, még megnéztem egy kiállítást II János Pál pápáról. Természetesen a szentatya halála után készült, korábban nem volt. Feltűnő lehettem, hogy egyedül ballagok, mert eléggé szemügyre vett egy őr. De hát ő is csak a feladatát végzi, én pedig a szabad délutánomat kószálással töltöttem, így az időmbe belefért, hogy ráérősen járjak. Úgy tűnt ez nem igazán jellemző zarándok csoportokra. Igaz, amikor mi is csoportosan voltunk, eléggé rohanós volt, hogy amit csak lehet, megnézhessünk.

2010. március 3., szerda

Szent Rufin - kivülről

Szent Rufin székesegyház

Szent Ferenc szülőházához képest jó magasra kanyargóztunk, ahhoz, hogy a szent Rufinhoz érjünk. Itt keresztelték meg szent Ferencet, szent Klárát, Cattani Pétert és Ferenc sok más követőjét is. Ez volt a kor plébánia temploma. Jól esett kifújnunk magunkat a templom előtti téren, amely egy terjedelmes terasz. A rómaiak idejében képezhették ki. Impozáns székesegyház, gyönyörű homlokzattal. Már az ötödik században állt itt templom, szent Rufin vértanú ereklyéivel, amit többször is átépítettek (XI-XII sz.) A templom irányában nézve, balra egy épületsor áll. Egy kis márványtábla hirdeti, hogy ezen a helyen állott szent Klára szülő háza. Annyira gazdag volt az Ofreduccio család, hogy a város fizetett azért, hogy ne építsenek magasabb házat a templomnál. Itt élt szent Klára a szüleivel 18 éves koráig, amikor az egyszerű nép, felkelése miatt (minores), amelyben még megtérése előtt az ifjú Ferenc is részt vett, Perugiába kellett menekülniük.
Mivel az előbb már említettem Cattani Pétert, elmondom róla hogy jogtudós-, káptalani ügyész-, az assisi Szent Rufin székesegyház kanonokja volt (de nem volt pap). Szent Ferenc ifjúkori barátja, majd társa az Istennek szentelt életben. 1219-ben együtt mentek a Szentföldre. Miután visszatértek ő lett a rend általános helyettese (vikárius generálissá). Szent Ferenc megkülönböztetett tisztelettel övezte s Péter úrnak szólította. 1221. márc. 10-én halt meg. A porciunkulában temették el. Sírjánál sok csoda történt, mire a nép, tömegesen kereste fel sírját s ezzel zavarta a testvérek életét. Szent Ferenc – hivatkozva arra, hogy Péter életében mindig engedelmeskedett, felszólította, hogy hagyja abba a csodatevést. S ettől kezdve a csodák valóban abbamaradtak.
Kívülről szemlélve a Szent Rufint, a homlokzat középső részén található nagyobb rozetta óhatatlanul oda vonzza a szemet. Oldalt még kettő egészíti ki, összesen tehát három rozetta díszíti a homlokzatot. Assisiben és környékén több ilyent is láttunk később. A torony sem elhanyagolható látvány, amelyben a harangot találhatók. Érdekes módon több, kettős ablak fut körbe jóval a toronyóra fölött.
Meglehetősen hideg szél kezdett fújni, így most már tényleg befele igyekszünk, hogy belülről is láthassuk azt a helyet, ahol Szent Ferenc, szent Klára, és első társaik részesültek a keresztség szentségében.