2010. május 27., csütörtök

Szent Ferenc megkisértése


A Portiuncula táblaképpel szembe állva, jobb oldalt, alulról az első jelenet azt ábrázolja, hogy itt a kápolna szomszédságában miként szabadult meg szent Ferenc a kísértésektől.
Perugiai Legenda XXI. fejezet
 „Azokban az időkben, mikor Szent Ferenc Szűz Máriának ugyancsak ebben a kolostorában tartózkodott, történt, hogy lelkének tökéletesítésére igen súlyos lelki kísértést bocsátott rá az Úr. Emiatt benseje és külseje, lelke és teste nagyon gyötrődött, sőt néha olykor még a testvérek társaságából is kivonta magát. Leginkább azért, mert a kísértés miatt képtelen volt olyan jókedvűnek mutatkozni előttük, mint amilyen egyébként szokott lenni. Sanyargatta magát nemcsak az ételtől, hanem a beszédtől való megtartóztatással is. Gyakran járt a templom közelében lévő erdőbe imádkozni, hogy fájdalmát szabadabban kimutathassa, és könnyeit bővebben onthassa az Úr előtt, hogy az Úristen, aki mindent megtehet, ekkora szorongattatásban legyen kegyes, és küldje el neki az égből orvosságát. Mikor ez a kísértés éjjel-nappal több mint két éven át így zaklatta, történt, hogy egy nap, míg Szűz Mária templomában állt imádkozva, lelkében a szent evangélium ezen igéjét hallotta: "Ha akkora hited lenne, mint a mustármag, és azt mondanád ennek a hegynek, hogy helyéről más helyre menjen át, úgy lenne."[50] Szent Ferenc megkérdezte: "Mi az a hegy?" Ezt a feleletet kapta: "A hegy a kísértésed." Erre Szent Ferenc így szólt: "Akkor legyen úgy, Uram, ahogy mondottad."[51] Erre tüstént olyan tökéletesen megszabadult, hogy úgy tűnt neki, mintha soha nem is lett volna ez a kísértése.”
Az ábrázolásban azt látjuk, hogy szent Ferenc a sár kunyhójához közel, amely kör alakú, beleugrott egy tövisbokorba. A Sátán vereséget szenvedett és már távozóban van. Közben Ferencet két angyal vigasztalja, és az égből az áldó Krisztus is megjelenik. Különösen érdekes a fenti leírásban, hogy míg más szentek esetében általában testi, kísértésekhez kapcsolódik az a megoldás, hogy a tövisbokorba vetik magukat, addig itt egy életformához, az imádsághoz és a bűnbánattartáshoz. Az áldó Krisztus pedig jóváhagyja ezt a bűnbánó életformát, amelyért szent Ferenc ilyen keményen megküzdött. A kunyhó kör alakja, mint tökéletes forma az Egyházra való utalás. Míg ebben az első jelenetben a kunyhó szürke, sárból készült, a következőben már arany színben fog ragyogni. A küzdő Egyházból a mennyei Jeruzsálem fele tartunk.

2010. május 26., szerda

Az Angyali Üdvözlet



A Portiuncula táblaképének közepén az Úr Jézus születésének hírüladása-, az angyali üdvözlet rögtön oda vonzza a látogató szemét. Ez az ábrázolás annak a képsorozatnak a középpontja, ami a porziunculai búcsú, „Perdono d’Assisi” az ott elnyerhető „indulgentia plenaria” (teljes bucsú) megszületését beszéli el. Ezért a hely másik neve, a ma is használt Angyalos Boldogasszony. A rend bölcsője, a Porziuncula melletti letelepedésre 1415-ben kaptunk engedélyt mi obszerváns ferencesek, és számos templomukat szenteltünk a Jézus születése hírül adásának tiszteletére. A 15. végétől úgy ünnepelték Assisiben, Gyümölcsoltó Boldogasszonyt, a római „Veronika kendője” körmenet mintájára, hogy a Sacro Conventóból induló körmenet keretében levitték a bazilika egyik nagy értékűnek tartott ereklyéjét, „azt a kendőt, mellyel a kis Jézust takarták be a jászolban”. Az ereklyének ide történő kötése a Portiunculát új szimbolikus tartalommal ajándékozta meg: A Portiuncula az új Betlehem, ahol a búcsú elnyerésével újjá születhet a krisztusi ember.

2010. május 19., szerda

A Portiuncula táblaképe


A kis kápolna oltárképe az oltár mögötti egész falat betölti. Fa táblákra festett képről van szó, amelynek középpontjában az angyali üdvözlet áll. Körbe, külön jelenetekben  az itt elnyerhető búcsú történetét festették meg. A kép külső keretét a helyi szokás szerint tisztelt szentek adják, mint a Szűzanya, szent Antal apát, szent Jeromos, szent Ágoston, szent Klára, szent Benedek, és szent Ágnes vértanú. A központi kép alatt szereplő felirat szerint Ilarius de Viterbo pap festette a képet, amelyet 1393 augusztusában kezdett el és novemberben fejezett be.
A portiuncula búcsú történetének egyik hivatalos leírása a „Diploma de Teobaldo”-nak nevezett iratban található, amelyet 1310-ben Assisi korabeli ferences püspöke, Teobald adott ki, a búcsú védelmére. A másik leírás, spoletói Michael Bernarducci elbeszélése, amelyet 1310 és 1335 között foglaltak össze. A megfestett mozzanatokból, arra következtethetünk, hogy a kép ezt az utóbbi leírást követi, amelynek főbb elemei, az assisibeli hivatalos iratban is megtalálhatók. Olasz nyelven az irat itt megtalálható: http://www.porziuncola.eu/diploma_di_teobaldo.html
A kompozíciót hosszú ideig ezüst réteg védte a gyertyát füstjétől, és a rongálódástól. Mára ezt eltávolították, és gondos restaurálás után eredeti szépségében, és színeiben látható a kép. Arra azért vigyáznak, hogy erős fény ne érje. A kápolnában mindig félhomály van, úgyhogy sokkal jobban tanulmányozható fényképen, mint helyszínen a valóságban. Rögtön rá is szólnak a túlságos kíváncsiskodóra azok, akik a templom felügyeletével vannak megbízva. Igazából fényképezni se szabad, úgyhogy ajánlom az itteni bejegyzés és felvételek tanulmányozását. A felvételek többnyire a Porciunkula hivatalos honlapjáról származnak: http://www.porziuncola.eu/





2010. május 15., szombat

A fogadalom napja


Délelőtt a készülődéssel telt el, hogy a szükséges papírok rendbe legyenek. Hárman készültünk itt Assisibe letenni az örök fogadalmat a provinciálisunk P. Benedek Domokos kezébe, akivel együtt zarándokoltunk ide. A másik két társam fr. Böjte Csaba, fr. Páll Leó volt. Gyakoroltuk a szövegeket, mise ruhát próbáltunk. Leó leküldött a sekrestyébe, hogy próbáljuk fel a miseruhát. Közben ismételgettem magamban az olasz mondandót, de szerencsére már vártak, és hamar kiderült, hogy mit is akarunk.
Délután három órára tűzték ki a fogadalom letételének az idejét. Meglepetésemre sokan összegyűltek. Ezek nagyrészt Leó ismerősei voltak, akikkel együtt tanult Rómába, vagy valami kapcsán megismerkedett. Eredetileg azt szerettük volna, hogy bent a Portiunculába fogadalmazunk, de a sok pap nem fért volna el bent, ezért a kápolna előtt zajlott le az ünnepség. Körülbelül 30 ferences pap misézett együtt velünk. Szép számmal voltak itt Dél Amerikai ferencesek, de volt itt minden féle nemzet és bőr szín.
Nővérek is jelen voltak. Például azok a ferences missziós nővérek, akik Moldvából érkeztek Assisibe, hogy itt végezzék el a noviciátot, de találkoztunk Magyarországi nővérekkel is.
Leó testvér volt magiszterének a szülei, rokonsága képviselték a „családot.”
Az ünnepségen részt vevő testvéreknek, a szervezőknek nagy gyakorlata lehet, nagyon szép, gördülékeny volt a szertartás. Különösen tetszettek a dallamos, olasz énekek. Az egész közül a Naphimnusz volt a legszebb. A szentmise olaszul folyt. a ránk eső részt latinul mondtuk. Sajátos és maradandó élmény volt a mindenszentek litániája alatt ott feküdni a Portiuncula árnyékában a földön, ahol szent Ferenc lába nyomát takarja a templom padlója. Csodálatos volt, ahogyan körülzsongott az ének. Mindenki ismerősnek tűnt, mindenki hozzánk tartozott.
Az ünnepség után egy kis agapét rendeztek, ahol így-úgy sikerült néhány szót váltani ezzel-azzal. Természetesen magyarul volt a legkönnyebb beszélnem a Rómában tanuló gyulafehérvári pappal. Még románul sem volt nehézség a görög katolikus kispappal, aki szintén részt vett az ünnepségen. A német, olasz, francia keverék testvérekkel, nővérekkel már nehezebbnek tűnt.
Így ért véget ez a szép nap, amelynek emlékét ma is őrzöm és hálás vagyok a gondviselő istennek ezért az ajándékért.

2010. május 12., szerda

A Portiuncula


Kétségtelenül az Angyalos Boldogasszony templomának központi látványossága a Portiuncula, ez a Szűzanyának szentelt templomocska. A hagyomány szerint a Szentföldről hozott kis földre épült, ezért Részecske, Porciunkula. A bencés szerzetesek a földjeikre kis kápolnákat építettek, hogy munka közben legyen ahová zsolozsmára összegyűlni. A Porciunkula is ilyen kis templomocska volt Assisi közelében, amelyet szent Ferenc különösképpen is megkedvelt. Szívesen tartózkodott, és imádkozott itt.  A bencésektől kapta ajándékba ezt a kápolnát, amely számára élete végéig a legkedvesebb hely maradt. Ezzel kapcsolatban ezt olvassuk az életrajzában: Ezen a helyen egy kicsiny temploma állott a Boldogságos Szűznek, aki alázatosságával kiérdemelte, hogy szent Fia után feje legyen az összes szenteknek. Itt vette kezdetét a Kisebb Testvérek Rendje és nemes alkotmánya, mint egy szilárd alapra épített ház, itt nőtt naggyá és terebélyesedett ki. A szent minden másnál jobban szerette ezt a helyet, és a testvéreknek is megparancsolta, hogy különleges szeretettel ragaszkodjanak hozzá; azt akarta, hogy mindig úgy tekintsenek rá, mint alázatosság és fölséges szegénység dolgában a Rend tükrére. Ugyanezért tulajdonjogát másoknak engedte át, s magának és övéinek egyedül a használati jogot tartotta meg.“ 2 Cel 12. fejezet. Az volt a vágya, hogy pápa különleges kegyelmekkel lássa el ezt a templomot. Engedélyt kapott, hogy aug.2-án teljes búcsú nyerhető itt. Ez nagy kiváltságnak számított abban a korban, mert abban az időben csak az nyerhetett búcsút, aki a Szentföldre ment.  A kis
templom bejárata feletti íráson ez áll: „Ez az örök élet kapuja, bejárata”, a búcsúnyerési lehetőség miatt. Az örök élet bejárata nem más, mint Isten irgalmas bocsánata. A homlokzaton látható festmény 1829-ben készült. Ahogy belépünk a kis templomocskába a látogatók sokasága ellenére, misztikus hangulat fogad, amely imádságra hangol. Itt jártamkor gyakran elüldögéltem a félhomályban. Az oltárképet Vitterbói Hilár festette 1393-ban és az angyali üdvözletet ábrázolja. A látogatók sokasága miatt a XIV. században jobbra a falon ajtót vágtak, így egyszerűbb a közlekedés, vagy ünnepek alkalmával a körmenet.

2010. május 10., hétfő

Angyalos Boldogasszony


A bazilika hatalmas épület egység, a kupolája és az oromzatra helyezett aranyozott Mária szobor távolról is oda vonzza a szemet. Egy nagy tér van előtte, amely alkalmas a körmenetek megrendezésére, vagy egyszerűen sétálni lehet, amit sokan ki is használnak. Szent V. Piusz pápa idejében (1566-1572) kezdték építeni a templomot azzal a céllal, hogy a Porciunculát, valamint szent Ferenc halálának a helyét, a Tranzitus kápolnát megóvják az idő viszontagságaitól. Ez a puritán, egyszerű bazilika nagyon jól megfelel a célnak. Valószínű, hogy nélküle, már nem állna a Portiuncula. Egyben ez a hatalmas méretű templom, amely 126 méter hosszú és 65 méter széles nagyon alkalmas a zarándokok fogadására, ünnepek megrendezésére. Nagyon sok rendi program is itt zajlik le. A ferences generálisunk gyakori vendége a kolostornak és templomnak, hisz ez a rendünk anya temploma.
A templomot többször is megrongálta a földrengés, de a benne őrzött templomocskának és a többi szent helynek nem esett bántódása.
Amint belépünk a templomba a zarándok szemét a Portiuncula vonzza oda. Templom a templomban. Először azt hittem, hogy az Angyalos Boldogasszony temploma a Portiunculáig tart, de kiderült, hogy egy nagyméretű szentélyben folytatódik. Hétköznapi szentmiséken, a Portiuncula mögötti szentélyben el is férnek a résztevők. Sőt a stallumok üresen tátongnak, hisz azokban ünnepi misék alkalmával akár 150-200 testvér is elfér. Nagyobb ünnepeken vetítik a szertartást, hogy akik a hajóban foglalnak, helyet azok is bekapcsolódhassanak a szentmisébe. Érdekes módon a filmező gépet a régi szószékre szerelték fel. Ugyanis a felolvasást és prédikációt abból a két felolvasóról végzik, amelyek a szentélyből kinyúlnak a hívek felé. Ezeket bronz domborművek díszítik, amelyek szent Ferenc életének egy-egy eseményét ábrázolják. Itt a szentélyben, a miséző oltár mögött is van egy orgona, de a templomban is, oldalt található egy.
A templomban első látásra az a 10 oldalkápolna se tűnik fel, amelyeket nagyon szép, színes freskók díszítenek. Itt állították fel a gyóntatószékeket is.

2010. május 6., csütörtök

San Masseo


Az Angyalos Boldogasszony fele gyalogolva fél úton járhattunk. A hegyoldalból már leereszkedtünk és a mezőben egy régi ház fele kanyarodtunk. Leó testvér már járt itt és meg akarta mutatni nekünk a San Masseo házat. Az itt folyó tevékenység egy új kezdeményezés volt, ami többnyire fiatalokkal való foglalkozást célzott meg. Hetente jöttek ide fiatalok csoportosan, itt laktak, dolgoztak és imádkoztak. Amikor ott jártunk egy ferences működtette a házat, a tevékenység azóta, tudtommal félbe szakadt. Korábban egy ferences közösség lakott itt, egy külön épületben. Szépen hangulatosan berendezett épületrész volt.
A fiatalok fogadására berendezett ház emeletén nagy hálótermek voltak, közös ebédlő és konyha állt az ide érkező csoportok rendelkezésére.
A kápolna nagyon régi, még római kori. Ott jártunkkor épp egy spanyol csoport tartózkodott ott, a ferences papjuk vezetésével jöttek. Kölcsönösen meglepődtünk, mert gyakorlatilag mindenki idegen volt, de aztán kissé oldódott hangulat.
Miután szétnéztünk a környéken tovább indultunk az Angyalos Boldogasszony irányába, mert későre kezdett járni az idő és idejébe haza kellett érkezünk.

2010. május 3., hétfő

Carceri környéke


A kolostort körül öleli az erdő olyan, mint egy nagy park, zöld övezet, csak sokkal természetesebb. Jól esett itt csendben sétálni, nézegetni a fákat, a sziklákat, erdei ösvényeket, amelyek többnyire egy-egy barlanghoz vezetnek. A barlangokra kiírták, hogy az Rufin testvéré, Masseoé, Leóé, de a testvérek gondolom nem igen tartottak igényt saját barlangra. Mikor elhúzódtak egy ideig, remetéskedni, akkor behúzódtak valamelyikbe és itt imádkoztak, elmélkedtek. Mi is kipróbáltunk egyet, kettőt. Mindenképp imádságra hangoló, és tartalmas beszélgetésekre alkalmas.
Nagyobb csoportoknak szabadtéri misére is lehetősége van a szabadtéri oltároknál, vagy a kápolnában. Érdekes szokás, hogy kis papír darabkára ima szándékokat írogatnak a látogatok és valamelyik kinti  oltárára leteszik. Az arra sétáló ferences testvérek el-elvesznek egy papírt, elolvassák és a kért szándékra imádkoznak. Ez többnyire a kora délelőtti órákban, vagy késő délután történik, amikor a látogatók előtt zárva van a remeteség és csendben lehet imádkozni. Mi vendégek voltunk, de azért egyet elolvastunk és a kért szándékra az imát is elmondtuk. Napközben az itt élő közösség fogadja a csoportokat, vezetik őket, de az ima egyik fontos része a napirendnek. Vannak olyan helyek, ahová csak vezetővel lehet bemenni, mint a Sienai szent Bernardin által kialakított első kolostor. Bennünket végig vezettek ezeken a helyeken is. Érdekes volt látni az ősi cellákat, eredeti berendezéssel. Az ablakból is nagyon szép a kilátás. Különösen verőfényes napsütésben jó messze el lehet látni a völgyben. A záróra előtt nem sokakkal indultunk visszafele a szálláshelyünkre. Elköszöntünk a bennünket fogadó közösségtől. Egy idősebb ferences a zöldséges kertben kapált, mert a fizikai munka is része a remete életnek. Kedvesen intett nekünk, mint ismerősöknek, pedig most láttuk először őt. Mi is visszaköszöntünk és elindultunk a völgy fele. Nagyon felszabadító érzés volt ezeken a tájakon gyalog barangolni. Mindenképp az is közre játszott, hogy másnap volt az örök fogadalmunk. Az itt töltött délután a felkészülés része volt.

2010. május 1., szombat

Az ördög szakadéka


Szent Ferenc barlangját elhagyva a következő előszoba-szerű helyiségbe egy nagyon szűk ajtón préseltük át magunkat. Ahogy a küszöböt átléptük a vezetőnk a padlóban tátongó 4-5 cm-eres lyukra hívta fel a figyelműnket. A lyukon át a völgybe leszaladó, köves szakadékra lehet látni. A szakadék és a kőfolyás a legenda szerint akkor keletkezett, amikor Rufin testvér szent Ferenc tanácsára visszautasította az ördög kísértését, és a Sátán ordítására megnyílt a föld és a hegyoldalból kövek zúdultak alá. A Fiorettiben ezt így olvassuk (29):
„Ruffino testvér …… elindult Szent Ferenchez, aki mikor közeledni látta, így kiáltott neki: -- Ó, Ruffino testvér, te haszontalan, hát kinek hittél! -- Amint aztán odaért hozzá, Szent Ferenc rendre elsorolta neki mindazokat a kísértéseket, amelyekkel az ördög megkörnyékezte ôt. Világosan bebizonyította, hogy nem Krisztus, hanem a sátán jelent meg neki, s ezért nem szabad hitelt adnia szavainak. Majd így folytatta: -- Ha pedig megint azt találja mondani a sátán: ,,Kárhozott vagy'', ezt feleld neki: ,,Nyisd ki a szád, hadd tömjem meg sárral!'' S ez lesz a biztos jele, hogy a sátánnal állsz szemben, mert erre a mondásra rögtön elhordja magát. Ám -- jegyezte meg Szent Ferenc -- abból is fölismerhetted volna, hogy az ördög látogatott hozzád, mert minden jóra megkeményítette a szívedet, és éppen ez az ô mestersége. Az áldott Krisztus sohasem keményíti meg a hívô ember szívét, ellenkezôleg, inkább meglágyítja, amint a próféta szája által hirdeti: Elveszem tôletek a kôszívet, és húsból való szívet adok helyette nektek.
Akkor Ruffino testvér látva, hogy Szent Ferenc ismeri megkísértésének még a körülményeit is, és mélyen meghatódva beszédén, keservesen sírni kezdett, földre borult, és alázatosan megvallotta: hibát követett el, hogy eltitkolta elôtte lelki viszontagságait. Szent Ferenc intelmei megerôsítették és megvigasztalták, így aztán minden jóra fordult. Végül ezekkel a szavakkal bocsátotta el ôt Szent Ferenc: -- Most menj, fiacskám, gyónjál meg, folytasd imádságaidat, és légy abban a biztos tudatban, hogy ez a megpróbáltatás lelked javára és megnyugvására szolgál, amint hamarosan magad is meggyôzôdhetsz róla.
Ruffino testvér visszatért erdei cellájába, és sűrű könnyek közt imádkozni kezdett, amikor egyszer csak megint megjelent, külsô látszatra Krisztus személyében, az ellenség, és azt mondta neki: -- Ó fráter Ruffino, hát nem megmondtam neked, ne higgy Bernardone Péter fiának, és ne fáraszd magad a sírással és az imádsággal, mert mindenképpen kárhozatra vagy ítélve? Mit érsz vele, ha életedben sanyargatod magad, de halálod után úgyis elkárhozol? -- Ruffino testvér sem volt ám rest, s nyomban megfelelt neki: -- Nyisd ki szád, hadd tömjem meg sárral! Erre az ördög sebbel-lobbal elmenekült, s dühében akkora förgeteget támasztott, hogy a szomszédos Subasio hegyének kövei megrepedtek, és hosszú idôn át hatalmas robajjal gördültek lefelé, s ahogy lezúdulva nagy erôvel egymáshoz ütôdtek, félelmetes tüzet csiholtak a völgyben. A rettenetes zajra Szent Ferenc és társai nagy álmélkodással kijöttek a kolostor elé, hogy megtudják, mi történt. És a mai napig is látható ott a hatalmas kôomlás.
Ruffino testvér így személyesen is meggyôzôdött róla, hogy az ördög volt, aki rászedte ôt. Még egyszer elment Szent Ferenchez, újból lábai elé vetette magát, és beismerte hibáját. Szent Ferenc szíves szavakkal bátorította, és megvigasztalódva küldte ôt vissza cellájába. Amikor ott mély áhítatba merülve imádkozott, az isteni szeretet melege járta át a lelkét, mert az áldott Krisztus jelent meg neki, és így beszélt hozzá: -- Jól tetted, hogy hittél Ferenc testvérnek, mert bizony a sátán volt az, aki téged elkeserített. Én vagyok Krisztus, a te Mestered, s hogy bizonyossá tegyelek felôle, ezt a jelet adom neked: amíg csak élsz, se szomorúságot, se bánatot nem fogsz többé érezni. -- Krisztus ezzel eltűnt, Ruffino testvérnek pedig szívét olyan édes örömmel, elméjét olyan emelkedettséggel töltötte el, hogy mintegy föloldódva Istenben, éjjel-nappal elragadtatásban élt.
Attól kezdve üdvössége biztos tudatában annyira megerôsödött a kegyelemben, hogy egészen más emberré vált, s ha a többiek hagyják, minden idejét imádságban és elmélkedésben töltötte volna. Szent Ferenc azt mondotta Ruffino testvérrôl, hogy ôt Jézus Krisztus már életében szentté avatta, s ha ô maga nem hallaná, bátran merné Szent Ruffinónak nevezni, jóllehet még itt a földön él.
            Krisztus dicséretére. Amen.”