2010. május 26., szerda

Az Angyali Üdvözlet



A Portiuncula táblaképének közepén az Úr Jézus születésének hírüladása-, az angyali üdvözlet rögtön oda vonzza a látogató szemét. Ez az ábrázolás annak a képsorozatnak a középpontja, ami a porziunculai búcsú, „Perdono d’Assisi” az ott elnyerhető „indulgentia plenaria” (teljes bucsú) megszületését beszéli el. Ezért a hely másik neve, a ma is használt Angyalos Boldogasszony. A rend bölcsője, a Porziuncula melletti letelepedésre 1415-ben kaptunk engedélyt mi obszerváns ferencesek, és számos templomukat szenteltünk a Jézus születése hírül adásának tiszteletére. A 15. végétől úgy ünnepelték Assisiben, Gyümölcsoltó Boldogasszonyt, a római „Veronika kendője” körmenet mintájára, hogy a Sacro Conventóból induló körmenet keretében levitték a bazilika egyik nagy értékűnek tartott ereklyéjét, „azt a kendőt, mellyel a kis Jézust takarták be a jászolban”. Az ereklyének ide történő kötése a Portiunculát új szimbolikus tartalommal ajándékozta meg: A Portiuncula az új Betlehem, ahol a búcsú elnyerésével újjá születhet a krisztusi ember.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A megjegyzéseket előbb elolvasom, ezért kis türelmet kérek a megjelenésig. Köszönettel.