2010. április 24., szombat

Oldal Kápolna a szent Klárában


Amint beléptünk a szent Klára bazilikába a templom hangulata, a tisztaság, az oltárok díszítése mind azt sugallta, hogy ez valóban az imádság háza. Nagyon szépen, ízlésesen elrendezett virágcsokrok díszítették az oltárokat. A templom látogatását úgy oldották meg, hogy belépéskor egy pillantás után a kijelölt útvonal egy oldal kápolnába terelt, ahol az eredeti San Damianoi keresztet őrzik. Itt mindig nagyon sok a látogató, de a padokban imádkozó embereket is lehet látni. Vigyáznak a csendre így a kápolna alkalmas az imádságra. A falakat XII-XIV századi freskók díszítik. Természetesen mindenki a keresztre kíváncsi, amelyet a boltívre függesztettek és gyakorlatilag kettéosztja a helyiséget. Valójában két kápolnáról van szó, a szentségi kápolna és a kereszt kápolna. Jelenleg egy teret alkotnak. Ez  a régi szent György templom maradványa.
2007, októberében a folyamatos képzési felelősök kongresszusán a klarissza nővérekkel közös szentségimádásunk volt itt. Mi a nővéreknek csak a hangját hallottuk. Ugyanis a kápolna falát elől, jobbra kivágták és egy ráccsal választották el. Itt vesznek részt a nővérek a szentmisén, imádságokon.
Jó hosszúra szervezték ezt a közös virrasztást, de elmélyült és egyben sajátos is volt. Egy szimbólumot is alkalmaztak a szervezők. Kenyeret (kis cipókat) osztottak ki közöttünk, mint a közös lelki táplálkozás szimbóluma. Hazafele a szimbólumból valóságos táplálék lett, mert amíg az autóbuszra várakoztunk lassan mindenki elfogyasztotta, hisz már jócskán túlmentünk a vacsoraidőn.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A megjegyzéseket előbb elolvasom, ezért kis türelmet kérek a megjelenésig. Köszönettel.