2010. április 19., hétfő

Erődítmény Assisi fölött


Rocca Magiore
Aki már látta Déva várát, vagy hasonlót, könnyebben elképzeli azt az erődítményt, amely elválaszthatatlan Assisi látképétől és nagyban hozzájárul a város középkori hangulatához. Amit ma láthatunk, az Assisi lakói által 1198-ban lerombolt vár XIV századi rekonstrukciója. Az ifjú Ferenc, 16 évesen részt vett a feudális uralom szimbólumának a lerombolásában. A folytonos ellentét, rivalizálás szent Ferenc korának meghatározó tényezője volt. Nagy társadalmi szakadék alakult ki a nagyok (maiores) és a kicsik (minores) között. Ez a különbség belső polgárháborúhoz vezetett, úgy hogy a minoresek fellázadtak, és elűzték azokat, akik nagyobbnak számítottak társadalmi szempontból és az uralkodó réteghez tartoztak. Később ezek a fogalmak szent Ferenc életében evangéliumi értelmet nyertek és legfőbb törekvése volt, hogy mindenkinél kisebb legyen. Másoknak is ezt tanácsolta, így lett a rend is a kisebb Testvérek Rendje. Jó nekirugaszkodás a városból felmenni az erődítményhez. Emlékezetes számomra, amikor megpróbáltam magamban rövidítőn feljutni, de egy idő után annyira elhagyatott, bozótos helyre jutottam, hogy visszaértem és a város főteréről indultam neki újra a szokásos útvonalon. Jó néhány kanyar után láttam, hogy végül is közel jártam a célhoz, de eléggé járatlan, szűk ösvény vezet ide. Azt tapasztaltam, hogy itt fent mindig fúj a szél és eléggé hűvös van, de nagyon szép a kilátás. A Rocca lábánál húzódik meg Assisi, innen fentről jól látszik a szent Rufin székesegyház, a szent Klára. Távolabbra tekintve még mindi Asssi irányában, lent a síkságon feltűnik az Angyalos Boldogasszony temploma. Balra van Rivo Torto, jobbra pedig a Perugiába vezető út kanyarog. 1202-ben szent Ferenc Perugiában raboskodott, miután a város elleni harcban elfogták.  Az elénk terülő síkságot mindig úgy képzeltem, mint a csíki, vagy gyergyói medencét, csak nagyobb kiterjedésben. Itt mindig otthonossági érzés kelt bennem. Maga a vár is látogatható, én sosem voltam bent, valahogy sosem került rá sor. A nagy fal másik oldalán, amely a Rocca várát kiszélesíti, lehet látni Tescio vidékét és a rajta áthaladó utat. Ezen az úton hagyta el Ferenc Assisit, miután a püspök előtt mindenét visszaadta apjának.
Ennek utána a világ megvetője a földi vágyaknak bilincseiből kioldozkodva, elhagyta szülővárosát, s függetlenül, bátorságosan az egyedüllét magányába húzódott, hogy annak csöndjében felfigyelhessen az égi vigasztalás titokzatosságára.
Mialatt Ferenc bizonyos erdőn haladt keresztül és örvendezve zengedezte francia nyelven az Úr dicséretét, rejtekhelyükből előjövő zsiványok rontottak neki és durván kutattak kiléte után. Mire ő bátorsággal eltelve, látnoki hangon így válaszolt:
- A nagy Király hírnöke vagyok !
Azok azonban ütlegelve egy hóval teli gödörbe taszították e szavakkal:
- Pihenj, paraszt, Isten követe !
A zsiványok távoztával kimászott a veremből, s nagy örömre derülve még hangosabban énekelte bele az erdőségbe a mindenek Teremtőjének dícséretét.
(Legenda maior 2,5)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A megjegyzéseket előbb elolvasom, ezért kis türelmet kérek a megjelenésig. Köszönettel.