Ebédlő

A kolostor négyszögű udvaráról, a kerengőn keresztül a kolostor régi ebédlőjébe vezettek bennünket. A San Damianoban lakó testvérek 1948-ig használták az ebédlőt. Szent Klára óta az ebédlő boltozatát kicserélték, de a bútorzat a régi. Megcsodáltuk, hogy szent Klára helyét itt is friss virág jelzi. Néhányszor később is jártam itt, de mindig volt virág az asztalon. Igaz, hogy csak akkor jutottam be az ebédlőbe, amikor a ferences atya vezetett bennünket, máskor a kerengőre nyíló ablakon lehetett benézni, és csak rövid időre a sok látogató miatt. A falon két szép festmény látható a XVII századból. Egyiken szent Ferencet láthatjuk, ahogyan szól hozzá a Keresztre Feszített. A másikon szent Klára megáldja a kenyeret, amely megszaporodott. A bennünket vezető ferences atya elmesélt néhány történetet, ami az ebédlőhöz kötődik, és amelyeket Celanói Tamás szent Kláráról irt, életrajzában megtalálható.

 „Az egész monostorban mindössze egy kenyér akadt; pedig már az ebéd ideje küszöbön állott, és a nővérek nagyon éhesek voltak. A szent tehát magához hívatta az ezzel megbízott nővért, meghagyta neki, hogy a kenyeret vágja két részre, s egyik felét küldje el a Testvéreknek, a másikat pedig tartsa vissza a nővérek részére. Majd utána azt parancsolta neki, hogy a visszamaradt kenyeret a Szegény Úrnők számának megfelelően szeletelje ötven darabra, és tegye eléjük a szegénység asztalára. És amikor a készséges lány erre megkockáztatta azt a megjegyzést, hogy ahhoz, hogy ilyen falatka kenyérből annyi darabot ki lehessen hozni, Krisztus régi csodáinak megújítására volna szükség, ő csak ennyit mondott: ,,Lányom, csak tedd meg, amit mondok neked.'' A lány sietett teljesíteni az anya parancsát, az anya pedig sietett buzgó fohászait leányaiért Krisztus trónusa elé küldeni. És íme, a kicsiny kenyér a szétosztó nővér kezében az isteni gondviselés ajándékából folyvást nagyobbodott, s utoljára a monostor valamennyi lakója megkapta a maga illendő részét.”

1228-ban, Ferenc szentté avatása után IX Gergely pápa meglátogatta Klárát. Amikor látta, hogy milyen nagy szegénységben élnek mindenképp rá Akarta venni, hogy fogadjanak el birtokot, amit Klára visszautasított.

„Boldogemlékű Gergely pápa úr, aki amilyen méltó volt a pápai trónra, éppen olyan tiszteletreméltó volt erényeiért, atyai jóságában talán még nagyobb szeretettel övezte szentünket. Egyszer mindenáron rá akarta beszélni, hogy az idők forgandóságára és a korok változására való tekintettel járuljon hozzá bizonyos birtokok elfogadásához, melyeket szívesen rendelkezésére bocsát. Ő azonban a leghatározottabban ellenállt ennek a tervnek, és semmiképpen sem volt hajlandó hozzájárulni. A pápa közbevetésére: ,,Ha netalán szegénységi fogadalmad miatt félnél elfogadni, ezennel feloldunk alóla'', csak ennyit válaszolt: ,,Szentséges atyám, Krisztus követése alól sosem kívánok feloldoztatni.''

Szent Klára 1216-ban már megkapta III Ince pápától a „szegénység privilégiumát,” azt a kiváltságot, hogy semmit se birtokolhatnak, amely alól soha nem akart feloldozást. 

Itt az ebédlő előtt történt az olaj csoda is:

^„Krisztus szolgálói egy napon tökéletesen kifogytak az olajból, még annyi sem maradt, hogy legalább a betegeknek tudtak volna főzni. Klára úrnő, az alázatosság mesternője, fogta és saját kezűleg kimosta az egyik üresen álló edényt; utána úgy üresen félretette, hogy a kéregető testvérnek keze ügyébe essék. Egyúttal tüstént üzent a testvérnek, hogy haladéktalanul menjen olajat kéregetni. A jámbor testvér, hogy kisegítse őket szorultságukból, rögtön az üres edényért futott. ,,De nem azon múlik, aki erőlködik vagy aki törtet, hanem az irgalmas Istenen.'' Mert egyedül Isten könyörülő irgalmából telt meg az edény olajjal. Másszóval Szent Klára imádsága a Szegény Úrnők vigasztalására megelőzte a testvér szolgálatkészségét. A jó testvér abban a hiszemben, hogy becsapták, még zúgolódott is magában: ,,Lám, ezek a jámbor asszonyok a bolondját járatják velem - mondotta -, pedig íme, az edény színültig tele van olajjal.''

A kolostor ebédlője, nem kizárólag az étkezés helye, hanem a testvéri találkozásé is. A nővérek közössége hetente itt tartotta a bűnbánati káptalant is, amikor kölcsönösen bocsánatot kértek egymástól mindazért, amit a közösség ellen vétkeztek. Ugyanakkor itt születtek azok a döntések, amelyek a közösségi életet érintették.