2011. március 1., kedd

Palota fegyverekkel (3. kép)

"Következő éjszaka aztán, amikor éppen mélyen aludt, az isteni irgalom Krisztus keresztjének jelével ékesített fényes és nagy fegyveres termet mutatott neki annak kinyilvánítására, hogy a legfőbb Király iránti szeretetből a szegény katonával gyakorolt irgalmasságáért felbecsülhetetlen jutalom lesz a kárpótlás. Kérdésére, hogy kié a fegyverek, égi szózatban azt a választ kapja, hogy az övé és katonáié.” (LM I.2.)

Szent Ferenc álma a fegyverekről a legtöbb, Bonaventúrát megelőző életrajzban megtalálható. Míg a többi forrás nem határozza meg közelebbről, mikor történt,  Bonaventúra  pontos kronológiát ad, következő éjszaka. Vagyis az előző eseményt (képet), amikor Ferenc a köpenyét a szegény lovagnak adja, összeköti az álommal. Az összekötő kapocs, az, hogy mindkét esetben Isten üzen, jelet ad. Mindkettő a kegyelem pillanata. Az sem elhanyagolható, hogy a leírásban Krisztus keresztjének a jele ékesíti a termet. Ez utalás Ferenc hivatására. A képen maga Krisztus szól, az alvó Ferenchez.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A megjegyzéseket előbb elolvasom, ezért kis türelmet kérek a megjelenésig. Köszönettel.