2010. március 17., szerda

Dormitorium


A szent Klára oratóriumából néhány lépcsőn fellépve egy nagy, közösségi terembe jutottunk. Itt aludtak a nővérek, itt halt meg szent Klára1253. augusztus 11-én, 27 évvel szent Ferenc halála után. A helyet kereszttel jelölték meg, és egy csokor fehér virág van itt mindig. A falon még egy szép, XIV századi nagy feszület látható. A helyiség a templom hajója fölött van, egyszerű kőfal, barna gerendák. Két ablaka a kolostor udvarára néz. Fűtés helyét nem láttam. Nem is volt. Itt zsúfolódtak össze a nővérek tűrve a téli hideget, és a nyári meleget. Ennél jobban szó szerint nem lehet venni a szegénységet. Itt tartózkodott a legtöbbet szent Klára, hisz legalább 27 évig volt beteg. 1252 Karácsonyán is betegen feküdt. A nővérek magára hagyták, elmentek az éjszakai imaórára. Ekkor Klárának különös kegyelemben volt része. Hallotta a testvérek énekét a szent Ferenc bazilikából, majd a misét is láthatta. Fizikailag ez lehetetlen, mert a város két végén áll a két templom. Közöttük pedig domb van. Mikor a nővérek visszajöttek ezt mondta nekik: ,,Áldott legyen az Úr Jézus Krisztus, aki, mialatt ti valamennyien magamra hagytatok, nem hagyott el. Mert íme, Krisztus kegyelméből végigélvezhettem az egész ünnepi istentiszteletet, mely ma éjjel Szent Ferenc templomában végbement.'' A vezetőnk tréfásan azt mondta, hogy ez volt a világtörténelem első egyenes adásban közvetített szentmiséje. Tény, hogy 1954-ben Klárát a televízió védőszentjévé nyilvánították.
Ebben a helyiségben hangzottak el utolsó szavai is, amelyet Celanói Tamás így jegyzett fel:
A szentséges szűz ekkor magába fordulva halkan így kezdte biztatni lelkét:,,Indulj csak nyugodtan, mert jó úti társaságod lesz. Indulj hát - folytatta -, mert aki téged teremtett, meg is szentelt; szüntelenül úgy vigyázott rád, mint az anya vigyáz gyermekére, és soha sem szűnt meg gyöngéd szeretettel szeretni. Áldott légy, Uram - fűzte hozzá -, aki engem megteremtettél.'' (Szent Klára életrajza 46)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A megjegyzéseket előbb elolvasom, ezért kis türelmet kérek a megjelenésig. Köszönettel.