Portiuncula

Tövisek nélküli rózsák

Miután szent Ferenc megszabadult a kísértésektől a rózsabokor tövis nélkülivé változott. Ezek a híres tövis nélküli rózsák ma is megtekinthetők a rózsák kápolnájának ablakán át, amelyet mi is megcsodáltunk a hosszú sorokban kígyózó látogatókkal együtt. A rózsa neve sajátosan „Rosa Assisiensis” és a botanikai vizsgálatok szerint egy keleti rózsák kereszteződőséből létrejött önálló fajta, amelyet ha máshol elültetnek tüskés lesz.

Visszatérés a templomba

Portiuncula táblaképe

Más látnivalók

A szentély bal oldalán ajtó nyílik egy folyosóra, amelyen a templom kriptájába lehet lejutni. Néhányszor volt alkalmam itt misézni. Itt található az ősi ház maradványa, amelyet Assisi városa épített a testvérek számára, és amelyet szent Ferenc le akart rombolni.  Csak akkor hagyta abba a cserepek ledobálását, amikor azt mondták neki, hogy ez nem a testvérek háza, hanem a városé.

A templommal egy épület egységben egy múzeum is található. Egy maketten megnéztük azt, hogy Assisi és környéke miként is nézett ki szent Ferenc idejében. Értékes és régi festményeket, kereszteket, tárgyakat állítottak ki megtekintésre. Megnézhető többek között Sienai szent Bernardin szószéke is.

Az ősi konvent felújított – konzervált része is látogatható, amely sajátos hangulattal fogad és marad meg az emlékezetben.

A múzeumból kijövet, néhány lépés a rózsák kápolnája, ahol lehet látni a tövis nélküli rózsákat. Az kápolna fele vezető folyósón van egy szobor, amely úgy ábrázolja szent Ferencet, hogy rózsákat tart a kezében. Az érdekessége ennek a szobornak, hogy élő, fehér galambok tanyáznak rajta. Nagy turista attrakció, mindenki azt fényképezi, hogy hogyan ül az élő galamb a rózsák között, ahogyan szent Ferenc a karját kinyújtva tartja. Különben a testvérek szoktatták oda, kint a kolostor udvarán láttam, hogy ott nevelik, gondozzák őket.  Nagyon szép a látvány a kolostor kertjéből. Nagyon szépen látszik Assisi, a Subasio hegye és az egész környék.

 

A Tranzitus kápolnája

A Portincula kis templomocskáját megkerülve, mögötte jobb oldalon található az a kis kápolna, amelynek a helyén az a beteg szoba állott, ahol 1226 október 3.-a estéjén meghalt szent Ferenc. Megilletődve álltunk meg e szent hely előtt, ahol szent Ferenc mezítelenül feküdt a földön, miközben a testvérek a Naphimnusz utolsó sorát énekelték:

„Áldjon, Uram, nővérünk, a testi halál,

Aki elől élő ember el nem futhat.

Akik halálos bűnben halnak meg, jaj azoknak,

És boldogok, akik magukat megadták

te szent akaratodnak,

Második halál nem fog fájni azoknak.”

Sajnos a kápolna belülről nem látogatható, de a rácsokon be lehet kukucskálni. A falon szent Ferencet és ferences szenteket ábrázoló freskók láthatók, amelyet a XVI században festettek.

Egy ereklyéje is van a kápolnának, szent Ferenc cingulusa (derék kötő, amivel a habitust megkötik). Az ereklyét IX Piusz pápa (1846-1878) ajándékozta a szentélynek.

Említésre méltó az a fehér színű szobor, amelyet Andrea della Robbia készített 1490 körül. Az anyaga égetett cserép. Szent Ferenc ezen a szobron a keresztet és az evangéliumos könyvet tartja a kezében, a két alap, amire az életét helyezte. A művésznek még sok alkotása látható Assisiben, de különös az Alvernán a stigmatizáció kápolnájában.

A kápolnát díszítő külső festmény 1886-ban készült és szent Ferenc halálát és temetését festette meg Domenico Bruschi.

 

A búcsú kihirdetése

A Portiuncula oltárképén már csak egy jelent maradt hátra a búcsú kihirdetése.

Az emelvényen, amelyről szent Ferenc a búcsút kihirdette hét püspök is jelen van. Ezek az umbriai püspökök (Assisi, Perugia, Todi, Spoleto, Nocera, Gubbio és Foligno). A pulpitust arannyal átszőtt szövet borítja, fölötte a baldakin pedig bíbor színű. A szent Ferenc előtt levő szövet perugiai szövetet mintáz, amelyet állati motívumok díszítenek, mégpedig griff madár és páva. A griff, mitologikus madár és Jézus kettős, isteni és emberi természetét jelzi, mely képes a halálból is életre kelni. A páva az örök élet gazdagságát jeleníti meg kiterjesztett farktollainak sokszínű ragyogásával és szépségével.

Szent Ferenc egy kigöngyölt tekercset tart a kezében, amelyen azt írja: „ez az örök élet kapuja.” Ugyanezt a felírást találjuk a Portiuncula bejárata fölött is.

Nagy népsokaság gyűlt össze a kis templomocska köré, hogy meghallgassák szent Ferenc híressé vált szavait: „testvérek én mindannyiatokat a mennyországba akarlak juttatni.” Az emberek a kor öltözetét hordják, minden társadalmi osztály jelen van. Baloldalon egy úr látható, mellette pedig egy katona. Ezek ketten a középkori rendi társadalomban a harcosok rendjét alkották. Rajtuk kívül ott volt a papi rend is, akiket a keretben ábrázolt 12 segítő szent jelenít meg. A harmadik a dolgozók rendje volt. A három rend szerepeltetése fontos üzenetet tartalmaz: ami itt Ferenccel történt az érinti az egész társadalmat, és minden társadalmi osztály számára van mondanivalója.

Szent Ferenc a pápa előtt

A Portiuncula oltárképének jobb oldala (szemből nézve) szent Ferenc egyéni tapasztalatát ábrázolja. Felül Krisztus és a Szűzanya látható. A baloldal, a Szűzanya oldala, amelyet az Egyház oldalának is nevezhetünk. A kép festője itt festette meg szent Ferencet a pápa előtt, valamint a búcsú kihirdetését.

A látomás után szent Ferenc rögtön felkereste III Honoriusz pápát, hogy előadja a kérését. Spoletói Michael Bernarducci ezt így jegyezte fel:

       „Ezek után reggelre virradva Szent Ferenc újra felvette saját tunikáját, és ahhoz a három társához ment. Hívatván őket ezt mondta: »Készüljetek, hogy velem jöttök Rómába.« Ferenc a rózsákkal a Pápa úr elé áll és elmesélvén a vele történteket, előadja kérését: »Az Isten akarata, és isteni ígéret az, hogy Augusztus első napjának vecsernyéjétől második napjának vecsernyéjéig, akárki lép be a Sancta Maria de Portiuncula templomba, keresztsége napjától bocsánatot nyer minden bűne, amire visszaemlékezett, megbánt és meggyónt, és amivel kapcsolatban kegyesen vállalta egy paptól a bűnbocsánat és elégtétel parancsát.« leírása alapján.

A festményen a pápa, egy gótikus ajtó mögött szent Péter székén ül. Szent Ferenc, és Masseo testvér előtte térdel. A pápa fején tiara-, hármas korona látható, amely a küzdő, a szenvedő és a diadalmas Egyházat jelképezi. Figyelemmel hallgatja a búcsúra vonatkozó szokatlan kérést, amelyet némi habozás után jóváhagyott.

A pápát félkörben körülvevő bíborosok szintén csodálkozva súgnak össze a kérés hallatára. Ferenc kérése ugyanis teljesen új, szokatlan, és nagy kérés volt. Eddig leginkább a Szentföldre való elzarándokolással lehetett teljes búcsút nyerni. A vezekléshez elég volt maga a gyaloglás, az út fáradalmainak elviselése. Ezen felül semmi személyeset nem kívántak a zarándoktól, vagy a vezeklőtől. Ferenc viszont ezt kéri a Pápa úrtól: „akárki lép be a Sancta Maria de Portiuncula templomba, keresztsége napjától bocsánatot nyer minden bűne, amire visszaemlékezett, megbánt és meggyónt, és amivel kapcsolatban kegyesen vállalta egy paptól a bűnbocsánat és elégtétel parancsát”

Ezzel szent Ferenc fontos személyes mozzanatot vezetett be a zarándoklat, vagy a vezeklés gyakorlatába, mégpedig a bűnök személyes megvallását és az értük való elégtételt. A portiunculai búcsúnak ez az igazi teológiai újdonsága: a már megbocsájtott bűneink után járó büntetést a személyes Isten engedi el, irgalmas szeretetből.

Szent Ferenc látomása

A Portiuncula oltárképének felső kompozíciója szent Ferenc látomását ábrázolja, ahogyan a teljes búcsú kegyelméért esedezik.

1216-ban történt, hogy egy éjszaka miközben szent Ferenc imádságba merülve a Portiunculában tartózkodott az oltár fölött ragyog fényben ott látta Krisztust és jobbján az ő Szűzi szent Anyját, az angyalok sokaságától körülvéve. Egy hangot hallott: „mit kérsz a lelkek megmentése érdekében.” Ő térden állva, egy csokor fehér és vörös rózsát tartott a kezében és ezt válaszolta: „Szent Atyám, hogy akárki lép be ebbe a templomocskába, keresztsége napjától kezdve nyerjen bocsánatot minden bűne, amire visszaemlékezett, megbánt és meggyónt, és amivel kapcsolatban kegyesen vállalta egy paptól a bűnbocsánat és elégtétel parancsát.”

A festmény csúcsán Krisztus ül, jobbján a Szűzanyával. Mária egyik kezével Krisztusra-, másikkal lefele mutat, talán azt jelképezi, hogy közben jár az ő szent Fiánál, vagy imádságra hív.

Szent Ferenc ezt a választ kapta: „Amit te kérsz Ferenc testvér nagyon nagy, de te nagyokra vagy érdemes, és még nagyobbakban lesz részed. Meghallgatom hát az imádat. Menj el az én földi helytartómhoz, és kérd tőle ezt a búcsút.”

Visszatérés a templomba

A Portiuncula oltárképén a szent Ferenc kísértését ábrázoló jelenet felett a festő a kísértés legyőzését is megfestette. A sárkunyhó, amely előtt szent Ferenc áll, most már arany kunyhóvá változott. Szent Ferencet két angyal kíséri vissza a Portiunculába, de egyben az Egyházba is. Lába alatt drága kövekkel díszített selyem út látható. Ez is a megtalált helyes utat jelképezi. Egyben jelezheti azt az utat is, amelyet szent Ferenc és követői mutattak meg a missziókban, így sokakat elvezetve az Egyházhoz.

A képen Ferenc arca, egész alakja, a ruhája is ragyogó. A megtalált lelki béke sugárzik le róla. A kezében egy csokor rózsát tart. A vörös rózsák az Isten iránti szeretet szimbólumai, míg a fehérek a tisztaságot jelképezik. Egyben lehetnek az úr Jézus és Mária szimbólumai is.

Miután szent Ferenc megszabadult a kísértésektől a rózsabokor tövis nélkülivé változott. Ezek a híres tövis nélküli rózsák ma is megtekinthetők a rózsák kápolnájának ablakán át, amelyet mi is megcsodáltunk a hosszú sorokban kigyózó látogatókkal együtt.  A rózsa neve sajátosan „Rosa Assisiensis” és a botanikai vizsgálatok szerint egy keleti rózsák kereszteződőséből létrejött önálló fajta, amelyet ha máshol elültetnek tüskés lesz.

Szent Ferenc megkisértése

A Portiuncula táblaképpel szembe állva, jobb oldalt, alulról az első jelenet azt ábrázolja, hogy itt a kápolna szomszédságában miként szabadult meg szent Ferenc a kísértésektől.

Perugiai Legenda XXI. fejezet

 „Azokban az időkben, mikor Szent Ferenc Szűz Máriának ugyancsak ebben a kolostorában tartózkodott, történt, hogy lelkének tökéletesítésére igen súlyos lelki kísértést bocsátott rá az Úr. Emiatt benseje és külseje, lelke és teste nagyon gyötrődött, sőt néha olykor még a testvérek társaságából is kivonta magát. Leginkább azért, mert a kísértés miatt képtelen volt olyan jókedvűnek mutatkozni előttük, mint amilyen egyébként szokott lenni. Sanyargatta magát nemcsak az ételtől, hanem a beszédtől való megtartóztatással is. Gyakran járt a templom közelében lévő erdőbe imádkozni, hogy fájdalmát szabadabban kimutathassa, és könnyeit bővebben onthassa az Úr előtt, hogy az Úristen, aki mindent megtehet, ekkora szorongattatásban legyen kegyes, és küldje el neki az égből orvosságát. Mikor ez a kísértés éjjel-nappal több mint két éven át így zaklatta, történt, hogy egy nap, míg Szűz Mária templomában állt imádkozva, lelkében a szent evangélium ezen igéjét hallotta: "Ha akkora hited lenne, mint a mustármag, és azt mondanád ennek a hegynek, hogy helyéről más helyre menjen át, úgy lenne."[50] Szent Ferenc megkérdezte: "Mi az a hegy?" Ezt a feleletet kapta: "A hegy a kísértésed." Erre Szent Ferenc így szólt: "Akkor legyen úgy, Uram, ahogy mondottad."[51] Erre tüstént olyan tökéletesen megszabadult, hogy úgy tűnt neki, mintha soha nem is lett volna ez a kísértése.”

Az ábrázolásban azt látjuk, hogy szent Ferenc a sár kunyhójához közel, amely kör alakú, beleugrott egy tövisbokorba. A Sátán vereséget szenvedett és már távozóban van. Közben Ferencet két angyal vigasztalja, és az égből az áldó Krisztus is megjelenik. Különösen érdekes a fenti leírásban, hogy míg más szentek esetében általában testi, kísértésekhez kapcsolódik az a megoldás, hogy a tövisbokorba vetik magukat, addig itt egy életformához, az imádsághoz és a bűnbánattartáshoz. Az áldó Krisztus pedig jóváhagyja ezt a bűnbánó életformát, amelyért szent Ferenc ilyen keményen megküzdött. A kunyhó kör alakja, mint tökéletes forma az Egyházra való utalás. Míg ebben az első jelenetben a kunyhó szürke, sárból készült, a következőben már arany színben fog ragyogni. A küzdő Egyházból a mennyei Jeruzsálem fele tartunk.

Az Angyali Üdvözlet

A Portiuncula táblaképének közepén az Úr Jézus születésének hírüladása-, az angyali üdvözlet rögtön oda vonzza a látogató szemét. Ez az ábrázolás annak a képsorozatnak a középpontja, ami a porziunculai búcsú, „Perdono d’Assisi” az ott elnyerhető „indulgentia plenaria” (teljes bucsú) megszületését beszéli el. Ezért a hely másik neve, a ma is használt Angyalos Boldogasszony. A rend bölcsője, a Porziuncula melletti letelepedésre 1415-ben kaptunk engedélyt mi obszerváns ferencesek, és számos templomukat szenteltünk a Jézus születése hírül adásának tiszteletére. A 15. végétől úgy ünnepelték Assisiben, Gyümölcsoltó Boldogasszonyt, a római „Veronika kendője” körmenet mintájára, hogy a Sacro Conventóból induló körmenet keretében levitték a bazilika egyik nagy értékűnek tartott ereklyéjét, „azt a kendőt, mellyel a kis Jézust takarták be a jászolban”. Az ereklyének ide történő kötése a Portiunculát új szimbolikus tartalommal ajándékozta meg: A Portiuncula az új Betlehem, ahol a búcsú elnyerésével újjá születhet a krisztusi ember.

A Portiuncula táblaképe

A kis kápolna oltárképe az oltár mögötti egész falat betölti. Fa táblákra festett képről van szó, amelynek középpontjában az angyali üdvözlet áll. Körbe, külön jelenetekben  az itt elnyerhető búcsú történetét festették meg. A kép külső keretét a helyi szokás szerint tisztelt szentek adják, mint a Szűzanya, szent Antal apát, szent Jeromos, szent Ágoston, szent Klára, szent Benedek, és szent Ágnes vértanú. A központi kép alatt szereplő felirat szerint Ilarius de Viterbo pap festette a képet, amelyet 1393 augusztusában kezdett el és novemberben fejezett be.

A portiuncula búcsú történetének egyik hivatalos leírása a „Diploma de Teobaldo”-nak nevezett iratban található, amelyet 1310-ben Assisi korabeli ferences püspöke, Teobald adott ki, a búcsú védelmére. A másik leírás, spoletói Michael Bernarducci elbeszélése, amelyet 1310 és 1335 között foglaltak össze. A megfestett mozzanatokból, arra következtethetünk, hogy a kép ezt az utóbbi leírást követi, amelynek főbb elemei, az assisibeli hivatalos iratban is megtalálhatók. Olasz nyelven az irat itt megtalálható: http://www.porziuncola.eu/diploma_di_teobaldo.html

A kompozíciót hosszú ideig ezüst réteg védte a gyertyát füstjétől, és a rongálódástól. Mára ezt eltávolították, és gondos restaurálás után eredeti szépségében, és színeiben látható a kép. Arra azért vigyáznak, hogy erős fény ne érje. A kápolnában mindig félhomály van, úgyhogy sokkal jobban tanulmányozható fényképen, mint helyszínen a valóságban. Rögtön rá is szólnak a túlságos kíváncsiskodóra azok, akik a templom felügyeletével vannak megbízva. Igazából fényképezni se szabad, úgyhogy ajánlom az itteni bejegyzés és felvételek tanulmányozását. A felvételek többnyire a Porciunkula hivatalos honlapjáról származnak: http://www.porziuncola.eu/

A fogadalom napja

Délelőtt a készülődéssel telt el, hogy a szükséges papírok rendbe legyenek. Hárman készültünk itt Assisibe letenni az örök fogadalmat a provinciálisunk P. Benedek Domokos kezébe, akivel együtt zarándokoltunk ide. A másik két társam fr. Böjte Csaba, fr. Páll Leó volt. Gyakoroltuk a szövegeket, mise ruhát próbáltunk. Leó leküldött a sekrestyébe, hogy próbáljuk fel a miseruhát. Közben ismételgettem magamban az olasz mondandót, de szerencsére már vártak, és hamar kiderült, hogy mit is akarunk.

Délután három órára tűzték ki a fogadalom letételének az idejét. Meglepetésemre sokan összegyűltek. Ezek nagyrészt Leó ismerősei voltak, akikkel együtt tanult Rómába, vagy valami kapcsán megismerkedett. Eredetileg azt szerettük volna, hogy bent a Portiunculába fogadalmazunk, de a sok pap nem fért volna el bent, ezért a kápolna előtt zajlott le az ünnepség. Körülbelül 30 ferences pap misézett együtt velünk. Szép számmal voltak itt Dél Amerikai ferencesek, de volt itt minden féle nemzet és bőr szín.

Nővérek is jelen voltak. Például azok a ferences missziós nővérek, akik Moldvából érkeztek Assisibe, hogy itt végezzék el a noviciátot, de találkoztunk Magyarországi nővérekkel is.

Leó testvér volt magiszterének a szülei, rokonsága képviselték a „családot.”

Az ünnepségen részt vevő testvéreknek, a szervezőknek nagy gyakorlata lehet, nagyon szép, gördülékeny volt a szertartás. Különösen tetszettek a dallamos, olasz énekek. Az egész közül a Naphimnusz volt a legszebb. A szentmise olaszul folyt. a ránk eső részt latinul mondtuk. Sajátos és maradandó élmény volt a mindenszentek litániája alatt ott feküdni a Portiuncula árnyékában a földön, ahol szent Ferenc lába nyomát takarja a templom padlója. Csodálatos volt, ahogyan körülzsongott az ének. Mindenki ismerősnek tűnt, mindenki hozzánk tartozott.

Az ünnepség után egy kis agapét rendeztek, ahol így-úgy sikerült néhány szót váltani ezzel-azzal. Természetesen magyarul volt a legkönnyebb beszélnem a Rómában tanuló gyulafehérvári pappal. Még románul sem volt nehézség a görög katolikus kispappal, aki szintén részt vett az ünnepségen. A német, olasz, francia keverék testvérekkel, nővérekkel már nehezebbnek tűnt.

Így ért véget ez a szép nap, amelynek emlékét ma is őrzöm és hálás vagyok a gondviselő istennek ezért az ajándékért.

A Portiuncula

Kétségtelenül az Angyalos Boldogasszony templomának központi látványossága a Portiuncula, ez a Szűzanyának szentelt templomocska. A hagyomány szerint a Szentföldről hozott kis földre épült, ezért Részecske, Porciunkula. A bencés szerzetesek a földjeikre kis kápolnákat építettek, hogy munka közben legyen ahová zsolozsmára összegyűlni. A Porciunkula is ilyen kis templomocska volt Assisi közelében, amelyet szent Ferenc különösképpen is megkedvelt. Szívesen tartózkodott, és imádkozott itt.  A bencésektől kapta ajándékba ezt a kápolnát, amely számára élete végéig a legkedvesebb hely maradt. Ezzel kapcsolatban ezt olvassuk az életrajzában: „Ezen a helyen egy kicsiny temploma állott a Boldogságos Szűznek, aki alázatosságával kiérdemelte, hogy szent Fia után feje legyen az összes szenteknek. Itt vette kezdetét a Kisebb Testvérek Rendje és nemes alkotmánya, mint egy szilárd alapra épített ház, itt nőtt naggyá és terebélyesedett ki. A szent minden másnál jobban szerette ezt a helyet, és a testvéreknek is megparancsolta, hogy különleges szeretettel ragaszkodjanak hozzá; azt akarta, hogy mindig úgy tekintsenek rá, mint alázatosság és fölséges szegénység dolgában a Rend tükrére. Ugyanezért tulajdonjogát másoknak engedte át, s magának és övéinek egyedül a használati jogot tartotta meg.“ 2 Cel 12. fejezet. Az volt a vágya, hogy pápa különleges kegyelmekkel lássa el ezt a templomot. Engedélyt kapott, hogy aug.2-án teljes búcsú nyerhető itt. Ez nagy kiváltságnak számított abban a korban, mert abban az időben csak az nyerhetett búcsút, aki a Szentföldre ment.  A kis

templom bejárata feletti íráson ez áll: „Ez az örök élet kapuja, bejárata”, a búcsúnyerési lehetőség miatt. Az örök élet bejárata nem más, mint Isten irgalmas bocsánata. A homlokzaton látható festmény 1829-ben készült. Ahogy belépünk a kis templomocskába a látogatók sokasága ellenére, misztikus hangulat fogad, amely imádságra hangol. Itt jártamkor gyakran elüldögéltem a félhomályban. Az oltárképet Vitterbói Hilár festette 1393-ban és az angyali üdvözletet ábrázolja. A látogatók sokasága miatt a XIV. században jobbra a falon ajtót vágtak, így egyszerűbb a közlekedés, vagy ünnepek alkalmával a körmenet.

Angyalos Boldogasszony

A bazilika hatalmas épület egység, a kupolája és az oromzatra helyezett aranyozott Mária szobor távolról is oda vonzza a szemet. Egy nagy tér van előtte, amely alkalmas a körmenetek megrendezésére, vagy egyszerűen sétálni lehet, amit sokan ki is használnak. Szent V. Piusz pápa idejében (1566-1572) kezdték építeni a templomot azzal a céllal, hogy a Porciunculát, valamint szent Ferenc halálának a helyét, a Tranzitus kápolnát megóvják az idő viszontagságaitól. Ez a puritán,
egyszerű bazilika nagyon jól megfelel a célnak. Valószínű, hogy nélküle, már nem állna a Portiuncula. Egyben ez a hatalmas méretű templom, amely 126 méter hosszú és 65 méter széles nagyon alkalmas a zarándokok fogadására, ünnepek megrendezésére. Nagyon sok rendi program is itt zajlik le. A ferences generálisunk gyakori vendége a kolostornak és templomnak, hisz ez a rendünk anya temploma.

A templomot többször is megrongálta a földrengés, de a benne őrzött templomocskának és a többi szent helynek nem esett bántódása.

Amint belépünk a templomba a zarándok szemét a Portiuncula vonzza oda. Templom a templomban. Először azt hittem, hogy az Angyalos Boldogasszony temploma a Portiunculáig tart, de kiderült, hogy egy nagyméretű szentélyben folytatódik. Hétköznapi szentmiséken, a Portiuncula mögötti szentélyben el is férnek a résztevők. Sőt a stallumok üresen tátongnak, hisz azokban ünnepi misék alkalmával akár 150-200 testvér is elfér. Nagyobb ünnepeken vetítik a szertartást, hogy akik a hajóban foglalnak, helyet azok is bekapcsolódhassanak a szentmisébe. Érdekes módon a filmező gépet a régi szószékre szerelték fel. Ugyanis a felolvasást és prédikációt abból a két felolvasóról végzik, amelyek a szentélyből kinyúlnak a hívek felé. Ezeket bronz domborművek díszítik, amelyek szent Ferenc életének egy-egy eseményét ábrázolják. Itt a szentélyben, a miséző oltár mögött is van egy orgona, de a templomban is, oldalt található egy.

A templomban első látásra az a 10 oldalkápolna se tűnik fel, amelyeket nagyon szép, színes freskók díszítenek. Itt állították fel a gyóntatószékeket is.

A nap vége

A San Damiano kis templomának és kolostorának látogatása után, este visszatértünk a szálláshelyünkre a Santa Maria de Angelibe. A közösségi vacsora után átmentünk a kolostornak abba a részébe, ahol fiatalokkal foglalkoznak. Ez egy elkülönített rész, kifejezetten erre a célra. Tíz-tizenöt éve indult a foglalkozás. Most már egy teljes központtá nőtte ki magát. Ferences testvérek és ferences nővérek foglakoznak itt fiatalokkal, akiket különféle plébániákról hoznak ide, vagy maguk a fiatalok jelentkeznek be. A szervezők a templomokat, zarándokhelyeket, plébániákat tele szórják meghívókkal, program javaslatokkal, így értesülnek a részt venni szándékozók a soron következő programról. Hetes turnusokban van a foglalkozás. Úgy fogalmaztak a szervezők, hogy ferences tapasztalatot szeretnének átadni. Amikor jobban körülnéztem akkor fedeztem fel, hogy ezek a fiatalok ott voltak a San Damianoban az esti vecsernyén. Ők töltötték meg a templomot. Sőt a diakónus, aki a liturgiát vezette, az is itt volt, és a ferences nővér is. Gitáros ének kíséretében, a fiatalok a Tökéletes Boldogságról tartottak előadást. Azt hiszem nagy részét rögtönözték. Nagyon jó hangulat volt. Egyik nővér játszotta a portást és egy seprűvel jól elintézte a „csavargó barátokat”. Játék közben, fűbemászó dallammal állandóan visszhangzott: perfette letitia – tökéletes boldogság. Az előadást követően vetítés következett szent Ferenc életéről. Jó hosszú volt az egész, de a fiatalok bírták, sőt úgy tűnt, hogy jól érezték magukat. Ezután jött az esti ima és a lefekvés előtti intelmek a csendre, rendre vonatkozóan. Valószínű a papjuk lehetett, aki nem szeretett volna levizsgázni Assisiben a fiataljaival. Mi is élmény dús emlékekkel tértünk nyugovóra.

A San Damianoból való hazatérés elmesélése közben jutott eszembe egy másik alkalom is, amikor egyedül igyekeztem a Porciunculaba visszajutni. Arra gondoltam, hogy megspórolom a busz jegyet és nekivágok gyalogosan. Betájoltam magam torony iránt és elindultam. Arra viszont nem számítottam, hogy a szántóföldeken a barázdák sokkal mélyebben, mint nálunk. Nagyon sok időbe és fáradságba került átvergődnöm egy ilyen mély szántáson, miközben jól belekevertem magam a sárba. Mikor nagy nehezen kiértem a főútra, akkor attól tartottam, hogy vagy egy gyorsan közlekedő autó üt el, vagy az udvarokból nekem rohanó kutyák kiszabadulnak és levesznek a lábamról. Hát ebben a helyzetben már nem tűnt annyira békésnek Assisi, pedig csak a szokásos civilizált élettel találkoztam, most gyalogosan, kiszolgáltatott állapotban. Nagyon örvendtem, amikor haza érkeztem a kolostori szobámba és kifújhattam magamból ezt a kalandos visszautat.

Assisi

Életemben először esti fényben láttam meg Assisit. A tapasztalat élménye ma is elevenen él bennem. A Szent Ferenc bazilika csodálatos fényben úszott. A „hegyre épült” város szélén haladtunk. Ebben a késő esti órában legtöbben már aludtak, de nekem a sötétben is élőnek, világítónak tűntek szent Ferenc nyomai. A fő útról az Angyalos Boldogasszony kolostora felé kanyarodtunk. Egy hétig itt lesz a szállásunk a rendünk anya kolostorában. Bennem egy kérdés motoszkál, amire szent Ferenc már megadta a választ: „mi a tökéletes boldogság?”
Az mindenképp boldogság, hogy Isten megadta a kegyelmet, hogy ezeken a helyeken járhattam. Most a kedves hallgatókat is arra hívom, hogy kísérjenek el lélekben erre a zarándokútra.
Annak ellenére, hogy későn érkeztünk, a ferences testvéreink nagy szeretettel, vacsorával vártak, „mint otthon.” Megkaptuk a szobáinkat. Egyszerű, szerény cellácskák, régi ajtókkal, kilincs nélkül. Csak kulccsal lehet nyitni-zárni. A berendezés is egyszerű, de minden szükséges megvan benne. A megérkezés izgalmával aludtam el, tele a következő napok várakozásával.

Reggel az első utunk a Porciunkulához vezetett. Templom a templomban. Szerénysége sok mindenről mesél. A kis templomocska bejárata felett ez olvasható latinul: Heac est porta vitae aeterne”, ez az örök élet kapuja. A templom valóban az örök élet bejárata, még inkább ez a templomocska, hisz hány lelket menthetett az itt elnyert teljes búcsú a történelem folyamán. A mennyország darabkája a földön, az Istennel való találkozás helye. Szent Ferenc érezte, hogy minden tőle telhetőt meg kell tennie az Egyházért. Kezdetben ez fizikai tevékenység volt, a Porciunkula kijavítása, majd lelki építkezés lett.
A templomról, magáról a helyről majd később bővebben mesélek. Most Assisi fele indulunk. Viszonylag új városrészen haladunk át, ami az Angyalos Boldogasszony köré épült. Szent Ferenc idejében itt még mező volt, és romos állapotban árválkodott a Porciunkula. Az jut eszembe, hogy a hit városokat is képes építeni, embereket hoz össze, még földi értelemben is. Azt mondhatnám, hogy mintegy mellékterméke ez a hitnek. Előttünk szépen látszik a szent Ferenc bazilika. A történelmi város bejáratánál a tábla azt hirdeti, hogy Assisi, Betlehem testvérvárosa (Asisi gemelata con Betlehen)