Szent Márton párhúzam

2. kép

Az a tény, hogy szent Ferenc az öltözetét a szegény lovagnak adta, Giotto ábrázolásában Szent Mártont idézi fel, aki köpenye felét egy fázó koldusnak adta. Ugyanakkor szent Ferenc túl is haladja szent Mártont, mert ő az egész ruháját odaadja a szegény lovagnak.

Fel kell figyelnünk arra, hogy e fölött a jelenet felett nincs bibliai kép. A jelenet nagyon bibliai: odaadni a szegényeknek a vagyonunkat, felruházni a szegényt. A gazdag ifjú bibliai jelenetét is felidézi az esemény. Olyan bibliai utalással találkozunk itt, melynek a szerzetesség történetében jelentős szerepe van.

Noha e jelenet fölött nincs bibliai kép, mert épp egy ablak van fölötte.

Szent Bonaventúra az Itinerarium prológusában ezt irja:

„Kezdetben az Őskezdetet hívom segítségül, "a világosság Atyját", tőle származik minden megvilágosodás és "minden jó adomány és tökéletes ajándék"; az örök Atyát, az ő Fia, ami Urunk Jézus Krisztus által.(Prol 1.1.)

Miben áll akkor a megvilágosodás? Abban, hogy észre veszi felebarátja szűkségét. Az ablak, a beáradó fény, a világosság, ezt az Istentől jövő megvilágosodást is jelképezheti. A szenvedés hatására szent Ferenc lelki füle megnyílik, értelmessé válik, és képessé válik arra, hogy észrevegye a másik ember rászorultságát.

De ez az epizód emlékeztet egy másik találkozásra is, ami a ciklusban nincs megfestve, ti. Ferencnek a leprással való találkozására, és arra, hogy amint ő mondja „irgalmasságot cselekedett vele.” Ez azt jelenti, odaadta neki a ruháját és megcsókolta.

Ez a ruháját odaadó ember egyben jelenti a régi ember levetését és az új felöltésé is

Érdemes megnézni a kép két oldalát is: Ferenc oldalán egy nagyobb hegy van, sok olajfával, és nagyvárossal, míg a szegény lovag oldalán kisebb, kevesebb olajfával és kisebb várossal. Mindez sugallja is kettejük anyagi hátterét (mi áll mögöttük) és lehetőségeit. Ferenc még itt is gazdagabb, de feltűnik itt egy kedvenc mondása és elve: Amit Isten nekünk adott használatra adta, és addig van jogunk használni, míg nálunknál szegényebbel nem találkozunk, akkor elveszítjük rá jogunkat. – Nos ez is benne  van abban, amikor odaadja ruháját.  

Szent Ferenc köpenye (2.kép)

Ferenc odaadja köpenyét egy szegény lovagnak

"Hosszas betegség nehezedett testére, hogy lelkét alkalmassá tegye a Szentlélek kenetére. Mikor aztán helyreállott egészsége, s magának illedelmes ruhát készíttetett, mint annak előtte, egy nemes, de szegény és rosszul öltözött lovaggal találkozott össze. Jó lélekkel megszánta ennek szegénységét és ruháját legott levetve neki adta, hogy egyszerre kettős jócselekedetet vigyen végbe, a nemes lovag szégyenkezésének is, meg a szegény szorultságának is véget vetve.” (Legenda Maior I.2.)

Ez a   jelenet, hogy Ferenc odaadja köpenyét egy szegény lovagnak, előfordul a Bonaventúrát megelőző legendákban is, pl.: 2 Celano 5

"Miután nemsokára visszanyerte szabadságát, még nagyobb részvétet kezdett érezni a szűkölködők iránt. Fel is tette magában, hogy semmiféle szegénytől, aki – Isten szerelmére hivatkozva – kéréssel fordul hozzá, nem fordítja el orcáját. Történt, hogy egy napon egy szegény, félig meztelen katona jött vele szembe; megesett rajta a szíve, és Krisztus szerelméért azonnal odaadta neki jól szabott ruháját, amelyet éppen viselt.

Mennyivel művelt kisebbet, mint Szent Márton? Semennyivel. Mert a szándék és a megvalósítás ugyanaz volt mind a kettőnél; legfeljebb a kivitelezés módjában tértek el egymástól. Ferenc ugyanis előbb ruháját adta oda és utána mindenét, Márton ellenben előbb mindenét és csak a legvégén ruháját. Egyébként mindketten szegényen és szerényen éltek a világban, és mindketten dúsgazdagon léptek be a mennyek országába. Márton katona volt, de szegény, és hogy a koldust felruházhassa, kénytelen volt megosztani köpenyét; Ferenc ellenben nem volt katona, ám gazdag volt, és teljesen felruházta a szegény katonát. A krisztusi parancsolat tökéletes teljesítésével mindketten kiérdemelték, hogy Krisztus meglátogassa őket álmukban. Az előbbit azért, hogy megdicsérje cselekvése tökéletességét, az utóbbit pedig azért, hogy jóakaratúlag buzdítsa annak megtételére, ami cselekvése tökéletességéből még hiányzott."

Míg a 2 Cel. Szent Márton tettével van párhuzamba állítva, addig  Bonaventúra, nagyon leegyszerűsítve mutatja be az eseményt. Ferenc betegsége utáni időre helyezi, mint ami a betegség következménye, annak a változásnak a gyümölcse, ami végbement Ferenc szívében.

A szerző megjegyzi, hogy „illedelmes ruhában” (vestimenta decentia) volt. Hogy pontosan mit is jelent ez, arról sem Bon, sem más írók nem közölnek bővebbet. A LM hozzáteszi, hogy a szegény lovag viszont rosszul volt öltözve, de nem bocsátkozik részletekbe. Érdemes még azt is megjegyeznünk, hogy mig Celanoi Tamás egyszerűen csak szegény lovagról (miles pauper) beszél, Bonaventúra azonban egyszer generosus, máskor pedig nobilis lovagról. Mindez arra szolgál, hogy a szerző már itt is érzékeltesse Ferenc személyiségének kiváló vonásait.

 

Isten tekintete

A Giotto által festett képen, szent Ferenc lába elé, Assisi főterén, a Minerva templom előtti téren teríti le egy egyszerű ember a köpenyét. 1539-ig bírósági épületként és börtönként használták ezt a pogány eredetű templomot. Ez adja a jelenet fókuszát. Ez előtt lépdel Ferenc. Mint aki nem is tudja, hol van, vidáman és élvezettel lép rá a köpenyre. „Önmagát illetőleg Ferencnek nem volt tudomása Isten szándékairól.” Érdemes megnézni, hogy a templomnak nincs bejárata. Hogy lehet akkor oda bemenni? Valahol hátul talán. De Ferencet ez nem érdekelte. Ez a tudatlanságát, és elégedettségét jelzi a bejárat nélküli börtön-templom. Azt, hogy Ferenc maga is be volt börtönözve önmagába, önzése által. S ebben még vidáman is érezte magát, noha ezt a gondtalanságot időnként megzavarták olyan kellemetlen történések, mint egy kéregető betévedése az üzletbe.

A kép szemlélője azt is látja, hogy noha ajtaja nincs a Minerva templomnak, középre rózsaablak van festve. Ott ma sincs, és soha nem is volt rózsa ablak. A középkorban azonban a szimbólumok nyelvét értő ember valószínűleg jól megértette, hogy a rozetta az „Isten Szemet” jelenti, mely letekint teremtményeire, mely letekint Ferencre, még akkor is, ha Ferenc nem is gondol erre. Vagyis csak Isten ereje az, aminek segítségével Ferenc ki tud törni önzésének börtönéből, és aminek segítségével megkezdődhet megtérése.

Bonaventúra ezt így írja: „Ámde a megpróbáltatás felfigyelteti a lelket. Így esett, hogy lőn rajta az Úr keze, és megváltozott a Fölséges jobbja által. És mivel a lelki hallásnak értelmet ad a sebet okozó háborgatás, rajta lőn az Úr keze, és a Magasságbeli kezének változása.” A rosetta tehát a Ferencen nyugvó isteni tekintetet, Istennek reá tett kezét, és a Fölséges Isten megváltoztató jobbját jelöli.

Ferenc, aki megtér

Egyes értelmezők azt a címet adják ennek a boltszakasznak, amelyben az első kép található, hogy „Ferenc az ember, aki megtér.”

Úgy is mondhatnánk, hogy Ferenc keresi azt az utat, amit neki kell bejárnia.  A nagy dolgok véghezviteléről  meg van győződve, de ő úgy gondolja, hogy ez harcban, csatában történik majd, azáltal, hogy majd elnyeri a lovagi méltóságot. Vagyis tisztában van azzal, hogy a Teremtőtől különleges adottságokat kapott. Csakhogy ezeket még nem ismeri fel, nem tudja mire vonatkoznak, és ezért nem ismeri az utat sem amin járnia kell. Kérdés, ez az út mások köpenyén át, azaz mások letiprásán, vagy legyőzésén keresztül vezet-e? Végül is a történet folytatása a Legenda Maior-ban (rövidítve LM), ami különben összeköti ezt és a következő epizódot nagyon világosan megfogalmazza ezt.

„Önmagát illetőleg Ferencnek nem volt tudomása Isten szándékairól. Egyrészt azért, mert atyja parancsára a világi dolgok foglalták le, másrészt azért, mert az eredeti bűn következtében nem vonzották az eszményiek és nem tudott még szemlélődni az égiek felett, s nem kóstolt bele az isteni dolgokba. Ámde a megpróbáltatás felfigyelteti a lelket. Így esett, hogy lőn rajta az Úr keze, és megváltozott a Fölséges jobbja által.” (LM I,2,1-2.

Bonaventúra tehát a következőket állítja itt. Ferenc nem ismerte mi Isten szándéka vele. Nem is ismerhette, mert az a világ, amibe beleszületett nem erről szólt. Apja egy szorgos textilkereskedő, az akkoriban éppen felemelkedő középső társadalmi osztály tagja, aki mindent megengedett fiának, mert megtehette. Ferenc tehát a könnyed életvitelben kereste először a kiemelkedést, amint erről életrajzai beszámolnak. Bár nem volt nemes, egy igazi világi volt. Minthogy az édesanyja francia származású volt (provance)t, Ferenc anyanyelveként beszélte a trubadúrok nyelvét, és nagy gyönyörűségét lelte, ha ezen a nyelven énekelhetett, amiért barátai a dalok királyának nevezték. Az isteni dolgokba tehát nem kóstolt bele,  amint erről Bonaventúra is beszámol. A szent Bonavenúra által használt latin szavak  contemplari és degustare a beteljesedés fogalmai. Ide kell eljutni, ez a lelki élet csúcsa és beteljesedése: szemlélni és ízlelni. Itt tehát Ferenc még a kezdeteknél tartott. Még nem tanulta meg (nondum dedicerat). Ezek szerint tehát lesz majd, amikor megtanulja, lesz egy út, amin megtanulja. Erre lép rá éppen most Ferenc. Királyi út ez. De ahogy a néző a képeket szemlélve szintén lépéseket tesz lábával, úgy kell neki is lelkileg erre az útra lépnie.

Egy egyszerű ember... (1. kép)

"Lelki finomsággal párosult szelíd nyájasság, emberfeletti jóság, karöltve tehetségét is meghaladó bőkezűséggel, tüntette ki ezt a széplelkű ifjút, amely mind előre jelezte azt, hogy a jövőben az isteni áldások özöne mily túláradó lesz rajta. Beszélik, hogy valami assisibeli férfiú Istentől ihletve, amikor egy alkalommal a városban találkozott vele, levette köpenyét, lába elé terítette ruháját és kijelentette, hogy Ferenc minden tiszteletre érdemes lesz, mert a közeljövőben nagy dolgokat visz végbe, s azért a hívek egyetemessége dicsőíteni fogja.,, (LM I,1, 7-10.)

Bonaventúra arra akar rámutatni, hogy a szent Ferenc személyiségében megtalálható természetes erények már hivatásának előjelei voltak, amennyiben Isten alkotta azokat benne. Nagyon fontos ez, szemben pl. Celanóival, aki Ferenc ifjúságát sötéten látatja. Bonaventúra szerint nem kell sötéten látni az Isten által teremtett embert. Ezt semmilyen irodalmi fogás nem indokolja. Ezért is áll a teremtés képe az első epizód felett.

Ez szolgál tehát bevezetőül ahhoz az epizódhoz, hogy egy egyszerű assisi polgár leteríti köpenyét Pietro Bernardone fia elé. Azt pontosan nem tudjuk, hogy a jelenetet honnét vette a szerző. Azt viszont nem nehéz kitalálni, hogy a jelent Jézus Virág vasárnapi bevonulásával van párhuzamban. „A hatalmas tömeg pedig leterítette ruháit az útra.” (Mt 21,8.) 

Azt is mondhatjuk, hogy  a kép az alkotók hódolata  Ferenc előtt, a ciklus nyitányként, aki, mintegy bevonul a színpadra.