2012. november 13., kedd

Noé bárkája

Noé megmenekül a bárkában az állatokkal együtt.
Ádám megteremtésének képe alatt Noé bárkáját festették meg, de meglehetősen megrongálódott állapotban van a festmény. Első látásra nem is igazán vehető ki, hogy mit ábrázol.
Jobban megnézve oda képzelhető a bárka alakja. Sehol nem találtam képet eredeti állapotról.
Isten az embert jónak, és Istenre képesnek (Capax Dei) teremtette, ez azonban az ember hibájából megromlott. A bajba jutott embernek azonban maga Isten siet segítségére. Isten kinyilatkoztatja Noénak, hogy miképpen menekülhet meg. Bonaventúra ezt írja:
„Aki tehát az Istenhez akar emelkedni, kerülje a természet eltorzítóját, a bűnt, s az említett természeti képességeket helyezze az újjáalakító kegyelem hatása alá az imádság által; a megtisztító igazság hatása alá a jó élettel, a megvilágosító tudás hatása alá az elmélkedésben, és a tökéletessé tevő bölcsesség hatása alá a szemlélődésben.” 
Mi minden rejlik Noé képében? A vízözön emléke sok mítoszban fennmaradt, de a bibliai leírás 3 dologban alapvetően különbözik a többitől.
1. Míg azok középpontjában a katasztrófa áll, ennek a középpontja maga az ítélő Isten.
2. Míg azok azt írják le, mi történt, ez: miért, és mi célból történt.
3. Míg azok a rettenetes eseményeket ecsetelik, Itt annál hangsúlyosabb Isten kiválasztó kegyelme és a jövő.
A kép nyilván Noé személye és cselekedete miatt lett ide festve.
Noé, az az ember, aki Istennel járt amikor a világ megérett a pusztulásra. Egész személye Istenre irányult, mint valami finom iránytű. De ami különösen izgalmas, hogy azt olvassuk, Noé kegyelmet talált az Úr előtt. Nem érdemei miatt. Nem tudjuk miért. A kiválasztottság titkát találjuk itt, amit nyilván Ferencre is alkalmazhatunk. Ismerős a Fiorettiből Leó testvér kérdése: „Miért éppen téged választott ki az Úr?” – (Ferenc válasza: „Mert nálam bűnösebbet nem talált.”) – De Leó kérdése azért jelzi, mennyire foglalkoztatta ez a kiválasztottság, annak oka a kortársakat is. Noé kiválasztottságának titka azonban Istenben van. Ami azonban sokkal fontosabb kegyelmet talált egész háza népe is. Ők az első kiválasztottak az „ecclesia”.
Isten csak annyit mondott: építs bárkát, megadta a méreteket, de minden mást Noénak kellett berendeznie. Gondoljunk csak Ferencre, aki Krisztus szava után először templomokat kezdett restaurálni, és utána jött rá, hivatása az egyház egészének felépítésére szolgál. 
A bárka az Egyház jelképe. A Szentlélek sugallata viszi előre az élet nyílt vizén. Ez most a hit évében különösen is időszerű. Noé a bizalom hőse és példaképe: „Noé meg is tett mindent, úgy járt el, ahogyan Isten megparancsolta neki.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A megjegyzéseket előbb elolvasom, ezért kis türelmet kérek a megjelenésig. Köszönettel.