2012. november 11., vasárnap

Az első fülke

"Áldott légy Uram, és minden alkotásod." Naphimnusz
Lassan össze állt az első fülke mozaikja. A szent Ferenc Bazilika hajójának első ablakától balra legfelül a világ teremtése látható. Alatta Noé bárkája. Szent Ferenc életéből pedig az első jelenet: egy szegény ember leteríti ruháját az ifjú Ferenc lába elé. Az összefüggésen gondolkodva talán abban található meg, hogy mindhárom jelent egy új kezdetet jelenít meg.  A világ teremtésével Isten megosztotta teremtményeivel a lét örömét és kezdetét vette a világ folyása. Azzal, hogy Noé bárkát épít egy új világ kezdetének az első lépése. A bárka által menekült meg Noé és családja, és így lett részűk az új világban. Szent Ferenc az Istennek szenteltség első lépésénél van, még bármerre alakulhat az élete folyása. Ott áll egy új élet kapujában. Ahogyan Isten áldó keze kísérte Noé munkáját, úgy kísérte Ferenc bátortalan lépéseit is. Noé együtt működött Isten tervével és ez szent Ferencre is érvényes: hallgatott az Isteni ösztönzésre, hogy induljon el. Isten tekintete mintegy keretbe fogja az egész kompozíciót. A teremtés jeleneténél Jacoppo Torriti egy körbe helyezte el a Teremtőt, Gioto pedig a Minerva templom háromszögű homlokzatára egy rozettát festett - Isten szeme mindent lát.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A megjegyzéseket előbb elolvasom, ezért kis türelmet kérek a megjelenésig. Köszönettel.