2011. április 29., péntek

A klarisszák gyásza 23.kép


"A Krisztus kedves szolgájának halálára előhívott testvérek, fiai az egész népsokasággal egyetemben azt az éjszakát Isten dicséretének szentelték. Így az inkább angyalok őrállásának, mint halotti szertartásnak tetszett. Reggel aztán az összegyűlt sokadalom faágakat és égő gyertyákat ragadva himnuszos énekszó mellett vitte a szent testet Assisi városába. Szent Demjén templománál megállapodtak, hogy az ott tartózkodó nemes Klára szűz kolostorlakó társnőivel együtt megtekinthesse és csókjaival illethesse az égi drágakövekkel fölékesítettet. Utána éneklés közben érkeztek a városba a drága teherrel, amelyet a legnagyobb tisztelettel temettek el Szent György templomában. Mint gyermek ugyanis e helyen tanulta az elemi ismereteket; később itt prédikált legelsőbbet, s végezetül most ez szolgált első pihenőhelyéül is." LM 15,5

A kép középpontjában szent Ferenc holtteste látható. Az ábrázolás a körülötte lévőket, két csoportba osztja. Egyik felől a klarissza nővérek, a másik felől a többi résztvevő. Nagyon realisztikus a nővérek és a többi személy arcán tükröződő gyász. A San Damianot stilizálva festették meg. Olyan, mint egy építészeti remekmű. Netán ez már a szent Klára katedrális?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A megjegyzéseket előbb elolvasom, ezért kis türelmet kérek a megjelenésig. Köszönettel.