2010. augusztus 10., kedd

Háttér


Megfigyelhető, hogy az Engedelmesség úrnő feje mögött halványan  ugyan, de jól láthatóan, egy keresztre feszítés jelenet látszik, mint falfestmény. Végül is Ferenc engedelmessége, és minden keresztény ember engedelmessége nem másból forrásozik és táplálkozik, mint Krisztus engedelmességéből, amit leginkább a kereszthalál jelez. Mindez egy templomban történik, vagyis az egyházban, ami csak ezt az egyetlen eseményt teszi láthatóvá. Csak a kontúrok láthatók = felsejlik benne. De vázlatos mivolta jelzi: még nincs befejezve, aki engedelmes, az testében kiegészíti azt, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik. Mondhatnánk: ki kell színezni, élővé kell tenni. Ez az egyedül fontos, ezt hirdeti, ez a lényege. Érdemes megnézni, hogy a kontúrokkal ábrázolt keresztre feszítés jelenetben egyetlen dolog színes: a Krisztus oldalából kifolyó vér és víz. Az egyház tanítása szerint ez az egyházat létrehozó és tápláló két szentséget a keresztséget, és az Eucharisztiát jelenti. Krisztus átszúrt oldalából támad az egyház. Ferenc engedelmessége tehát a keresztségben kapott istengyermekség kibontakoztatása, amint már mondtuk is, és nem másból táplálkozik, mint az Eucharisztiából. Az ecclesia szó jelent templomot és egyházat is. Ferenc engedelmes élete nem máshol, mint az egyházban valósul meg. Erről alapvetően szól a Regula első sorában, mely életről beszél, evangéliumi életről és egyházon belüli evangéliumi életről.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A megjegyzéseket előbb elolvasom, ezért kis türelmet kérek a megjelenésig. Köszönettel.